Tasli

Makó, Magyarország
1922. december 19.
Este 7 óra 54 perc

            Attila egy tágas, de sötét terembe ért. Valaha egy fejlett katonai bázis lehetett, de valami itt járt és óriási pusztítást okozott. Nem volt kétséges mi vagy ki lehetett az. A lámpák ki voltak törve, csak egy vörös vészjelző villogott ütemesen, mindenfele hullák hevertek és az egyik falon egy jókora lyuk tátongott. A puskapor és a halál szaga különös elegyet alkotva töltötte meg az amúgy is levegőtlen teret. Érezte, hogy nem sokkal késett el, még a közelben lehet a Terminátor. Felkapott egy fegyvert a földről és megcélozta a gép által ütött lyukat. Több termen haladt át, mindenhol hullák hevertek és érezte, hogy egyre közeledik a céljához. Beért végül egy olyan szobába, amiből nem nyílt több út. Egy embert hevert a földön, súlyosnak tűnt a sebe, de még élt. Amikor közel ért hozzá akkor látta, hogy egy nő. A Jolán volt az, a nővére. Magához szorította, és sírni kezdett. Elhaló hangon megszólalt a nővére: „- Miért tetted ezt velem? Miért kellett nekem is meghalnom? Ha hagytad volna magad megölni, akkor én és ez a sok ember mind túléljük… Te vagy a hibás Attila!” – az utolsó szavaknál lassan lecsukódott a szeme és végleg elhallgatott. Lassan leeresztette nővére holttestét és felállt. Magához fogta a fegyverét és megfordult, hogy visszainduljon, de ott állt előtte a Terminátor. Egy mozdulat volt és Attila élettelen teste a földre hanyatlott. Egy fehér fényt látott közeledni, ami egyre erősödött.
            Attila kinyitotta a szemét és még pont volt annyi ideje, hogy félreugorjon a közeledő autó elől, ami az ablakot betörve tartott felé. Az autó irányváltoztatás nélkül száguldott neki a falnak és a rajta kapaszkodó Terminátort lerepült róla. Fekete füst kezdett gomolyogni a raktárban, mert egy cső eltört az ütközéstől. Attila a pisztolyáért nyúlt és várta a fejleményeket. Nem gondolta, hogy a Terminátor miatta jött volna ide, hiszen nem hagyott nyomokat a lakásától. De akkor vajon mit keres itt? És ki lehet a kocsi sofőrje? Ezek a kérdések futottak végig az agyán, de ekkor rájött, hogy lényegtelen ki lehet a sofőr, meg kell mentenie a Terminátortól.
          Egy sálat tekert az arca köré, hogy ne fulladjon meg és odarohant az autóhoz. Látta, hogy az utas akkor kezdett magához térni, amikor odaért és feltépte az ajtót. Kinyújtotta a kezét és mélyen az ismeretlen szemébe nézett, majd ezt mondta: Gyere velem, ha élni akarsz! – ezt a mondatot még gyerekkorában hallotta a Terminátortól, amely megmentette az életét és úgy érezte most ez ide illik. A férfi megmarkolta a kezét és kimászott a kocsiból. A termet egyre jobban töltötte meg a füst és hiába tátongott egy lyuk a falon, nem tudott kiáramlani a szabadba. Egyre nehezebben tudtak haladni, főleg mert a férfi jobb lába megsérült az ütközéskor, az is lehet, hogy eltört. Attila támogatta, de már őt is az ájulás kerülgette a sűrű füst miatt. A gép még mindig nem volt a nyomukban, ebből arra következtetett, hogy amikor lerepült az autóról akkor elég erősen megütődhetett. A JA-100-as mesélte neki, hogy az androidoknak egy rendszerleállás után 2 perc kell, míg újraindulnak.
          Végre kiértek az ajtón és kezdett visszatérni beléjük az élet a friss levegőnek köszönhetően. Remélték, hogy az éjszaka sötétje elfedi őket a Terminátor tekintete elől. A raktár melletti konténerek között rejtőztek el. A férfi kezdett a sérülése és a füst okozta kábulatból magához térni. Attila oda fordult hozzá és a füst miatti mély, rekedt hangon kérdezte:
           - Ki vagy te? Miért üldöz téged az a Terminátor?
           - István vagyok, és többet nem árulhatok el neked. Úgyse értened ezt az egészet, bár tudod, hogy nem egy emberrel állunk szemben.
          - Maradjunk annyiban hogy nekem is meggyűlt már velük a bajom. Viszont ahogy elnézlek neked is. Tele vagy sérülésekkel és a lábad erősen vérzik. Be kell kötözni a sebet, utána viszont tovább kell mennünk, mielőtt ránk talál. Addig figyeld, hogy jön-e, mert nem kétséges hogy hamar a nyomunkra akad. - Letekerte a sálat a fejéről és nekilátott István ellátásához. Amikor végzett a feladatával feltekintett és István megdöbbent arcával találkozott a tekintete. Aki hirtelen meg sem tudott szólalni.
        - Mögöttem áll, vagy mitől ijedtél meg ennyire? – kérdezte Attila meglepődöttséggel kevert félelemmel a hangjában.
        - Csak nem hiszem el hogy te vagy az. Hát mégis igaz, amit több éven át hajtogattál.

Makó, Magyarország
1922. december 19.
Este 7 óra 32 perc

            István hosszú percekig csak ült némán és várt. Fegyverével a kezében az ajtót figyelte és hallgatózott, de semmi se történt. A géppuskájától sokat nem remélt, ezzel szinte meg se tudta volna sebezni a gépet, ha arra kerül a sor, de mégis megnyugtató volt a tudat, hogy nála van. Visszagondolt a jövőre. Sokszor volt már ilyen helyzetben, hiszen egy elitalakulat tagja volt, de ez a helyzet most más. Akkor emberek ellen harcolt, tudta a gyengepontjaikat, ismerte az észjárásukat, és ami az egyik legfontosabb volt, az hogy most nem voltak vele a társai. Számtalan sikeres akció után a főparancsnokságra rendelték őket, egyenesen József Attila elé. Megbízta őket egy feladattal, ami az addigi legveszélyesebbnek bizonyult mindközül. Egy kísérleti fázisban álló feladat volt, vissza kellett menniük a múltba. Ez akkor még lehetetlennek hangzott, de Attila tudta, hogy sikeres lesz. Azt mondták nekik, hogy ők segítik megnyerni a háborút. Több olyan esemény is volt a háború folyamán, amit az átlagemberek nem értettek. Látszólag minden jel és erősítés nélkül foglaltak el támaszpontokat, semmisítettek meg rádiótornyokat és főbb védelmi egységeket. Ezeket állítólag ők követték el, de ez túl bonyolult volt. Nem tudósok voltak, csak katonák, így nem értették meg a tér-idő kontinuum elméleteket és a párhuzamos dimenziókat sem. Viszont tudták, hogy egy nagy jelentőségű feladat, így elvállalták. Felkészítették őket a szükséges információkkal és egy esetleges veszélyre, az androidokra is felhívták a figyelmüket. 8-an mentek vissza a jövőbe, de csak 7-en élték túl az utazást. Az idők folyamán összeakadtak több géppel is, így felkészültek az újabb támadásokra. A harcok során egyre fogyott a létszámuk, a parancsnokuk is áldozatul esett, ezért István lett a rangidős. A gépek egyre erősödtek, ők meg fogytak. Már csak ő él az egykori elitek közül.
            Az egyik gép zúgása zökkentette vissza a valóságba. El kell jutnia a fegyverraktárhoz, ami a folyosó végén volt, hogy a szükséges felszereléseket magához vehesse. Az a hely jobban védhető volt, a bejárat erősebb és egy titkos oldaljárat is tartozott a szobához. Összeszedte minden erejét és elindult a lehetetlennek látszó küldetésre. Útja során elhaladt egy ablak előtt, ami a csarnokra nézett, így volt ideje szemügyre venni támadójukat. Egy átlagos civilnek tűnt, azt a tényt leszámítva, hogy a bal lábfeje el volt törve, és minden fájdalom nélkül állt rajta. Nem időzhetett túl sokat a megfigyeléssel, mert nem kockáztathatta meg, hogy az android észrevegye. A fegyverraktár egy régi tárolóból lett kialakítva és az előterét nem védte ajtó, csak egy műanyagcsíkokból álló függöny. A belső részt egy vastag acélajtó védte, amit az épület használatba vételekor zárva találtak és sok munka után tudták csak nyithatóvá tenni. István most nem zárta be maga után, mert így legalább hallhatta, ha közeledik a Terminátor.
          A raktár tele volt innen-onnan összelopkodott fegyverekkel és egyéb védelmi és támadó eszközökkel. Magához vett pár gránátot, egy golyóállómellényt és egy nagyobb kaliberű géppuskát. A tölténytárakat erősítette magához, amikor az egyik kiesett a kezéből és az acélpadlóra zuhant. A visszhang betöltötte a folyosót és eljutott annak a fülébe is, akitől jelenleg a legjobban rettegett. Gyorsan befejezte a felfegyverkezést, kinyitotta az oldalajtót, kibiztosított egy gránátot, mert már közelről hallotta a gép lépteit. Hallhatóan lassan tudott haladni a sérült lába miatt, de még agy is elég gyors volt ahhoz, hogy utolérjen egy átlagembert. Amikor István megpillantotta a gép lábát, majd testét a szétnyíló műanyag függöny között, elhajította a gránátot és bevetődött az oldalajtón. Az ugrás lendületében nem tudta bezárni az ajtót, így egy-két repesz őt is eltalálta. Talpra állt és rohanni kezdett. Tudta, hogy a repeszek csak lelassították az androidot, de már így is a nyomában van. Kiért a friss levegőre, és abban a pillanatban, amikor bevágta az ajtót néhány töltény koppanását hallotta. Odarohant ahhoz autóhoz, amit szintén egyik küldetésükkor loptak. Egy páncélozott katonai autó, elég feltűnő jelenség, mivel akkoriban az első gyártásúak között volt. Elindult a kocsival és remélte, hogy elég messze tud kerülni a Terminátor elől. Tévedett. Alig tett meg pár métert az autó máris megremegett. A Terminátor felugrott rá és István hallotta, ahogy a vezetői fülke felé mászik. A gép ujjai belekaptak a kocsi tetejébe és hiába volt páncélozott egy mozdulattal felszakították azt. Csak a jobb első ülés fölötti tetőt sikerült felszakítania, mivel a bal kezéről elvesztette az ujjait már a JA-100-assal folytatott küzdelem során. Ez a lyuk viszont elég volt ahhoz, hogy lelője a sofőrt. István felnézett és látta, ahogy a Terminátor jobb keze fokozatosan veszi fel egy puska formáját.

Szerelembe esni bizony nagy dolog. Tök jó érzés, meg faszaság minden, azt mondják olyan, mintha bepisiltél volna: mindenki látja rajtad, de csak te érzed a melegséget. Ezen a szent napon, én, Halen, szerelmes lettem. Csak sajnos, ez egy beteljesületlen szerelem lesz, sosem lesz nekem olyanom, amivel meg tudnám szerezni a szerelmemet. Ebbe bele kell törődnöm, majd szpihológusbácsi/néni sok évig szórakázhat velem amíg kiveri belőlem a dolgot. Lényeg a lényeg, itt egy videó a Szerelmemről.

Ugye mennyire gyönyörűszép? Sokkal volt már dolgom, de ilyen szép gitárt még az életemben nem láttam. A csaj egyébként 18- kora ellenére egészen faszányosan játszik, lesz még belőle valami. De a gitár az enyém! Az enyém!

Makó, Magyarország
1922. december 19.
Este 7 óra 27 perc

            A füst lassan eloszlott és egy barikád vonalait lehetett látni mögötte. A barikád mögötti falat egy ember vére festette vörösre. A falon nem volt golyónyom, az összes az emberben végezte. A test nem látszódott, de semmi jel nem utalt rá hogy még élne. A teremben több ember tartózkodott a támadás pillanatában, ezt a Terminátor jól tudta. A másiknak viszont nem fogta semmi jelét, eltűnt a normál és a hőkeresés elől is. Megvizsgálta a sérülését, nem veszélyeztetett semmilyen létfontosságú berendezést sem, de a mozgását nehezítette. A teljesítménye 60%-ra csökkent, ami még nem volt kritikus szint. Lábra állt és lassan elindult a halott felé, hátha tud szerezni valami információt a támadóiról. Abban biztos volt, hogy nem ebből a világból származnak, mert túl felkészültek voltak, ha képesek voltak megsebesíteni őt. Amikor elérte áldozatát az a kép fogadta, amit várt. A test tele volt lyukakkal és egy vértócsában hevert. Nyoma sem volt az életnek.
            Az ember öltözete egyszerű volt, fegyverzete szintén, de ez nem volt kizáró ok, hogy a jövőből jöttek volna. Az időalagúton nem tudtak semmit sem átküldeni, ami nem szerves anyag, így az átérkezőknek maguknak kellett gondoskodniuk a ruházatról és fegyverekről. A Terminátor egy rövid vizsgálat után megállapította a személyazonosságát a programjába táplált munkatáborba hurcolt személyek listájának alapján. A rendszer ellensége volt, egy olyan rendszer ellensége, amit a gép a normálisnak ismert, de valójában az volt az új Magyarországot megdönteni akaró csoport volt, amik harcoltak azért, hogy elnyomhassák az emberi jogokat és egy diktatúrát alakíthassanak ki. A Terminátor ezt a csoportot védte és mindenki, aki a demokratikus oldalon állt az ellensége volt. Ezt a személyt szökésért, ellenséges tevékenységekért körözték és most végül sikerült likvidálni. Beigazolódott, amit a készítői sejtettek, hogy a magyarok visszaküldtek embereket a múltba, hogy segítsék ezt a diadalt. Ezért tudták megnyerni a háborút, mert a visszaküldött emberek segítették a munkájukat a múltban a jövő tapasztalatával. Ezek a kísérletek ugyan veszélyesek voltak, mivel az időutazás élőlényekkel való tesztelése még csak kísérleti fázisban volt, de úgy tűnik mégis voltak, akik vállalkoztak erre a hazájukért, és sikerrel is jártak. De vajon ezeknek mi lehetett a feladata? József Attilát kellett megvédeniük vagy csak egy véletlen folytán avatkoztak bele ebbe az ügybe? Ezt meg kellett tudnia, mert a kérdések eredménye változtathatott a küldetése sikerének esélyein.

Makó, Magyarország
1922. december 19.
Este 7 óra 14 perc

            Amikor meghallották a Terminátorra utaló hangokat gyorsan kellett cselekedniük. Nem remélték, hogy élve megússzák a csatát, de menekülésre nem volt idejük, így megpróbálták megölni. Mikor az ajtó beszakadt István a bal oldalán állt, Géza pedig a jobbon egy barikád mögött. Istvánnak még volt annyi ideje hogy fedezékbe vetődjön, de már nem tudott rálőni a gépre. Egy robbanást és lövéssorozatot hallott, majd a társa halálhörgését, így visszavonult a raktár jobban védhető része felé. Remélte, hogy a gránát jókor robbant fel, ezzel nagy kárt okozva a gépnek, de sejtette, hogy ez csak egy hiú ábránd. Nem tudta mi zajlik a megfigyelőálláson, hogy a társával mi történhetett, és hogy mi lesz a következő lépése, csak azt, hogy ha a gép a nyomára akad, akkor neki is vége. A hűtőkamra nem volt a legbarátságosabb hely, de így legalább nem akadhatott rá hőlátással a Terminátor. Várt és reménykedett, hogy ez minél később következik be és addigra talán lesz egy terve. Halkan elmormolt egy imát és a legjobbakat remélte.

Makó, Magyarország
1922. december 19.
Este 7 óra 17 perc

            Kint feküdt a hóban és gondolkodott. Hideg volt, de ő mégse fázott. Nem foglalkozott az élet ilyen apró dolgaival. Nem sejtette, hogy mi lesz a következő lépése, nem látta a jövőt, de tartott tőle hogy nem lesz túl fényes. Viszont azt tudta, hogy a Terminátor a nyomában van. Egy olyan gép, ami erősebb annál a kettőnél, amikkel eddig találkozott. Fel volt készítve, de mégis úgy érezte, hogy felkészületlen. Délután, amikor hazaért a lakása fel volt dúlva. Ott járt nála, de szerencséjére akkor még nem volt otthon. Most nem lett volna biztonságos hazamenni, az estét az utcán kell töltenie és másnapra kitalálja, hogy mit tegyen. Egy vers kezdett megfogalmazódni a fejében. Megint, mint minden lehetetlen helyzetben a művészetbe menekült. A hópelyhek hullását figyelte és a szavak lassan verssé formálódtak benne:

„Én nem tudok kiáltani: hejh! hahó!
Pedig nagy vétket én sose vétettem:
Fekszem hanyatt a Pusztán megdermedten
S fagyott, fehér szívemre hull a hó.”
(József Attila: Téged siratlak…)

Percekig csak feküdt némán, üres fejjel. Amikor érezte, hogy teljesen átfagyott felkelt és egy védett hely után nézett. Remélte, hogy így nem fog rátalálni a gép és a kezdeményezés nála lesz. Egy elhagyatott raktárépületbe húzódott, betakarózott a pokrócokkal, amit magával hozott, de tüzet nem mert rakni, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Lassan elnyomta a jótékony álom.

Makó, Magyarország
1922. december 19.
Délután 1 óra 38 perc

        A Terminátor átkutatta az egész lakást, de nem találta meg a célpontot. Semmi jel nem utalt arra, hogy merre tartózkodhat. Sokáig várt a fiú megérkezésére, bár ezt ő nem érezte, mert addig egy félig hibernált állapotban volt, de bármi mozgásra újra beindult. Végül feladta a várakozást. A fiú még ráért, hiszen nem kellett sietnie, a tartalékai több száz évig kimerülhetetlenek voltak, így az idő neki dolgozott, így rátért a másodlagos céljára, hogy kiderítse és likvidálja a rádióhullám forrását. A célpont védelmezőjét sikeresen ártalmatlanította, de egy rádióhullám megzavarta az elpusztításában és visszavonulásra késztette. Lényegtelen, a gép mostanra már minden bizonnyal halott. A rádióhullám kilétét viszont még homály fedte. A parancsai felülíródtak, ki kellett derítenie a forrását, mert akár veszélyes is lehetett a küldetésre. Hiába kereste a szenzorjaival a jelet, semmit sem tudott befogni, így oda indult ahonnan legutoljára fogta a jelet.
                      Mikor megérkezett a helyszínre, egy régi gyárépület magasodott előtte. Látszott, hogy a hely régóta használaton kívül állt, de a kerítésen egy friss lyuk tátongott. Megvizsgálta a lyukat és a drót végein ruhafoszlányokat fedezett fel. Harci készültségbe lépett és a jobb kezét átalakította egy sörétes puskává. Átgázolt a kerítésen és a raktárépület főbejáratát célozta meg. Az ajtó is régen volt használva, de egy jól irányzott lövés után rögtön kinyílt. Az épületben sötétség uralkodott, de a hő látásának köszönhetően könnyen tudott tájékozódni. Hamar friss nyomokat fedezett fel, amik az egyik oldalfolyosó felől tartottak a csarnok felé. Berúgta a csarnok ajtaját. A helyiségben világos volt, de nem utalt semmi se emberi jelenlétre. Egy gyorsan felépített megfigyelőállást fedezett fel a terem közepén. Balról motoszkálást hallott és rögtön arra irányította a fegyverét és a figyelmét. Fémes csikorgást hallott, de mire rájött, hogy honnan ered a zaj, a gránát már a lába mellé ért. Az egész teste megfeszült és elugrott balra, mert a gránát jobbról jött. A robbanás a jobb lábát elérte és megroncsolta. Repülés közben a sörétest géppuskára változtatta és a számított irányba leadott egy sorozatot. Pontos volt, egy elhaló halálhörgést hallott, de a robbanás füstjétől nem látott semmit.

Ui.: A 6. rész óta Makón játszódik a cselekmény, csak figyelmetlen voltam a kiírással kapcsolatban, de a történetben leírtam. Így utólag megváltoztattam.

Budapest, Magyarország
1922. december 19.
Reggel 10 óra 47 perc

        Attila ereiben megfagyott a vér. Hiába volt hát a sok éves kitartó edzés, utolérte a végzete és besétált egy csapdába. A lábát egyre erősebben szorította, így nem tudott elrohanni. Amikor egy pillanatra gyengült a szorítás akkor volt annyi ereje, hogy megforduljon. A sűrű, fekete füst marta a szemét és a könnyektől az egész helyiség homályos volt. Először nem látott semmit és hiába meresztgette a szemét másodszorra sem. A barátja ismerős hangját, inkább hörgését hallotta a lába előttről. Megragadta és kivonszolta a házból. Még így alsótest nélkül is nehéz volt. Lepillantott rá és meglátta azt, ami maradt belőle. Az arcának bal fele szét volt zúzva, és már a maradék sem hatott emberinek. Apjának régi arcát az ütések és a tűz eltorzították. A testén golyó ütötte nyomok voltak, néhol lyukak is, azonban akkorák hogy Attila keresztüllátott rajtuk. Nagy kaliberű fegyver kellhetett ahhoz, hogy a Terminátor edzett vázát így átlyukassza. A szintetikus vér már szinte teljesen kifolyt belőle, csak lassan szivárgott. A jobb szeme vörösen felizzott és recsegve, gépi hangon megszólalt:
               - Egy új típusú Terminátor járt itt.  József Attila volt a célpontja, de én az útjában álltam. A versesköteted hívta fel a figyelmet rád a jövőben és azért tudták behatárolni a múltadat. A gépnek nincs fegyvere, de a jobb kezét úgy tudja formálni, ahogy akarja. Bármilyen tárgy formáját fel tudja venni. A váza keményebb az enyémnél és nem törődik a pusztítással okozott károkkal és az civilekkel sem. Nem volt ellene esélyem és könnyűszerrel hatástalanított, de valami megzavarta a teljes eltörlésemben.
            - Ne erőltesd meg magad, minden rendben lesz. Kitalálok, valamit csak tarts ki!
            - Negatív. Szükségtelen az erőfeszítés, a tartalékaim csak pár percig elegendőek. Koncentrálj! Meg kell semmisítened a nyomaimat, nem tudhatnak róla az emberek, hogy itt jártam, mert az egy túl hirtelen technológiai fejlődést eredményezne. Számításaim szerint küldeni fognak egy másik védelmezőt, de addig ki kell tartanod. Ne vállald a harcot a géppel! Túl erős és nem tudod legyőzni. Szükséged lesz mindarra, amit tanítottam, hogy el tudd kerülni…
            - Figyelj rám! Még bírnod kell egy kicsit! Mondd el hogy nézett ki, könnyítsd meg a dolgom!
            - A bal karja megsérült, hiányzik a középső 3 ujja. Több kárt nem tudtam benne okozni. Fekete hosszú a haja, amit hátrafogva hord. Sötét szeme és finom arca van. 174 cm magas és 78 kg. Hamarosan meg fog találni. Megtanítottalak mindenre, így a sorsod a kezedben van. Jó tanítvány voltál, ezért van esélyed a túlélésre, de elenyésző. A világ sorsa a kezedben van. A küldetésemmel nem jártam sikerrel. Kudarcot vallottam, nem tudtalak megvédeni.
            Az egyetlen még ép vörös szeme kialudt és nem mozdult többé. Attila csendben tűrte a fájdalmat. Nem szólalt, meg amíg az addigra barátjává váló gép megsemmisítésével foglalkozott. Eltüntetett minden nyomot és távozott a helyszínről. A hírekben egy erdei elhagyatott ház leégése szerepelt és semmit sem sejtettek a dolgok hátteréről. Attila hazaérkezve felkészült a legrosszabbakra és lelkileg is felkészítette magát a harcra.

 Ui.: Elnézést mindenkitől a múlt heti kihagyásért, de szabadságon voltam.

Budapest, Magyarország
1922. december 19.
Reggel 8 óra 23 perc

            József Attila az ágyában feküdt. Nem tudott aludni. 8 év telt el az első Terminátor megjelenése óta. Attól a naptól kezdve megváltozott minden. Édesanyja ’19-es halála után Makóra ment tanulni. Visszafogott, szerény életet élt, nem kelthetett feltűnést. Napközben iskolába járt, esténként pedig edzett. A Terminátor, aki megmentette az életét, kitartóan edzette és felkészítette az esetleges újabb veszélyekre. A sok feszültség és stressz levezetésére a versírást találta ki. Amikor volt egy kis szabadideje verseket írt. Egy hete adta ki az első verseskötetét, „A szépség koldusa” című kötetet, ami a Terminátor szerint kockázatos lépés volt, viszont szüksége volt pénzre. Makón megismerkedett Juhász Gyulával, aki segített neki ebben, de semmit sem tudott a valódi sorsáról. Senki sem sejthette mi a végzete. Amikor ’14-ben az első merényletet túlélte mindenkivel el kellett hitetnie, hogy öngyilkos akart lenni, azért tette. Nehéz volt a szeretteinek a szemébe hazudni, de így tudta őket a lehető legkönnyebben megvédeni.
            Nem volt iskola, így egész nap szabad volt. Makón a külvárosban lakott. Pár kilométerre volt az a hely, ahol zavartalanul gyakorolhatott. Felöltözött, pakolt magának élelmet és elindult, hogy a délutánját már mással tölthesse. Érdekelte, vajon a kötete milyen fogadtatásra lelt. Az első információk alapján elnyerte az olvasók tetszését, de nem kapott sok visszajelzést, így bizonytalan volt. December ellenére nem volt hideg. Hó borította a tájat, de minden olvadt. Amikor letért az útról az ösvényükre, szokatlan nyomokra lett figyelmes. Megtanulta, hogy fő az óvatosság és az éberség, így változtatott a mozgásán. Nem sietett annyira, inkább figyelte a környezetét. Igen, élete során még sokszor szüksége lehet az érzékeire. Amiket a Terminátor mesélt a jövőről, a háborúról. Az I. világháborúnak már vége volt, a II. világháborúnak még nem voltak jelei sem, de sokat hallott már róla és állítólag egyik se mérhető ahhoz a pusztításhoz, amit a III. okoz majd. Hatalmas területek néptelenednek el, több nagyvárost is elpusztítanak az atombombák. A szélsőséges eszmék megint utat törnek maguknak és ideológiai alapon újabb mészárlások következnek. Ez a világ annyira távoli volt számára, mégis oly sokat hallott róla. Fel kellett hát készülnie rá. Fejlesztette az erőnlétét, a reflexeit, megtanult bánni a fegyverekkel, nyomot olvasni és rejtőzködni. Megismerte a Terminátorokat, a gyengepontjaikat, az erősségüket és azt, hogy hogyan tudja őket kiszúrni a normál emberek között.
           Rossz előérzete támadt. Attól félt, hogy a Terminátornak igaza lett és a verseskötete felkeltette az érdeklődést iránta. Füstöt látott. Rohant volna, hogy megnézze mit történt, de a felettes énje további lopakodásra késztette. Amikor kiért a tisztásra látta, hogy félelme beigazolódott. Az edzőtér és házikó, amit használtak romokban hevert. A faházból sűrű, fekete füst gomolygott. Tudta, hogy ez csak egy dolgot jelenthet. Egy újabb Terminátort és azt, hogy megint veszélyben van. Amikor megbizonyosodott róla, hogy itt nincs közvetlen veszélyben és nem vár rá csapda, elindult, hogy felkutassa barátját, vagy ami maradt belőle. Meglátta a házhoz közel az védelmezőjének alsótestét. Deréktól lefele ott feküdt a hóban, kábelek lógtak ki belőle és egy vértócsa volt körülötte. A torkában gombóc volt és a mellkasa összeszorult. Félt, hiszen tudta, hogy már egyedül maradt. Eddig volt, aki megvédje egy esetleges támadástól, de a mostani ellenfele erősebb volt. Nem tudta milyen erős lehet, ha így el tudott bánni vele, de remélte, hogy azért megsérült és ezzel előnyre tehet szert. Meg kellett találnia a Terminátor többi részét és meg kellett semmisítenie. Fegyverek is voltak elrejtve a területen, így később azokat is össze kell gyűjtenie. Miután végignézte a környéket a házat vette célba, mint utolsó kutatási terület. Nyomokat fedezett fel, amelyek az erdőbe vezettek, így azt feltételezte, hogy a másik Terminátor arra távozhatott. A faházat még ők építettét. Nem volt nagy, de a Terminátornak elég volt. Egyszerű ház volt, minimális mennyiségű bútorral. De most nem a régi fényében tündökölt. Az ajtó ki volt tépve és pár méterrel arrébb hevert a földön. Belépett az ajtó helyén. A füst miatt homály uralkodott az épületben, néhol beomlott a teteje. Átmászott a romokon és a széfet vette célba, hogy elvigye a használható holmikat. Zörgést hallott maga mögül, ezért meg akart fordulni, de mielőtt cselekedhetett volna, valaki megfogta a lábát.

Ui.: Kommenteljetek, írjatok pozitív/negatív kritikát, véleményt, észrevételt...
     Bocsi a csúszásokért, de el vagyok havazva.

Budapest, Magyarország
1914. június 31.
Délután 4 óra 23 perc

            - ATTILA ÉBREDJ! NEM HAGYHATSZ CSERBEN MINKET! KELJ FEL! – hallotta a fiú valahonnan távolról. A hangok egyre közelebb értek és hirtelen felnyílt a szeme. A nővére, Jolán és egyik barátnője álltak fölötte és szólongatták. Körülötte minden csupa nedves volt. A keményítő és a gyomortartalom erős szagának keveredését érezte a levegőben. Eszébe jutott mi történt. Megpróbált felugrani, de még erőtlen volt, így csak nyöszörögte a szavakat:
            - Apa…itt járt…láttam és megvédett tőle…de eltűntek…meg akart ölni.
            - Csak félrebeszélsz, képzelted az egészet. Miért akartad meginni azt a keményítőt? Tudom, hogy összevesztünk, de nem kellett volna ilyen butaságot csinálnod, még a végén bajod esett volna. Ha véletlenül mást ittál volna, akkor…lehet…meg…halsz… - Attila nem bírt tovább koncentrálni a nővére szavaira és újra elájult.                                

            Amikor felébredt már sötét volt. A szobájában feküdt gondosan betakarva. A nővérei ott aludtak mellette. Nem hallott semmi mozgást a házban, de aztán mégis felfigyelt valamire. Egy apró nesz, de a környék csöndes volt, így ezt is halhatta. Valaki vagy valami közeledett az ajtója felé nagyon halkan. Félt, de mégis izgatott volt. Az ajtó lassan kitárult és megpillantotta az apja körvonalait, nem látta pontosan, de mégis érezte, hogy ő az. Kiabált volna örömében, de mire megszólalhatott volna az apja befogta a száját és megragadta. Hiába próbált erőlködni, hogy kiszabaduljon a szorításából. Egyszerre az apja felé hajolt és odasúgta neki:
            - Gyere velem, ha élni akarsz! – a választ meg sem várva elindult vele ki a házból, végig nesztelenül. Attila már nem ellenkezett, hisz ezekben a szavakban volt valami kísérteties, valami baljós, ami miatt úgy érezte inkább engedelmeskedik neki. Végigmentek a házon, az utcán, míg végül elérkeztek egy építési területhez. A rácsokat a Terminátor egy mozdulattal széthajlította, ezzel szabad bejárást biztosítva magának. Egy kupac tetejére felültette a gyereket, aki még mindig le volt döbbenve az ámulattól. Leült vele szembe és megnyugtató próbált lenni, de közben végig figyelt a legapróbb neszekre is. Attila törte meg a csendet:
            - Nem értek semmit ebből. Hirtelen feltűnt egy ember, aki bántani akart engem, és te megjelensz és megmentesz. Elmentél Amerikába, de most mégis visszatértél hozzánk. Úgy nézel ki, mint az apukám, de te mégse vagy ő, mert nem úgy viselkedsz. Mondd el, hogy mi történik!
            - Én nem József Áron vagyok. A nevem JA-100 és a jövőből jöttem. Az a feladatom, hogy védelmezzelek téged, amíg a magyar népet háborúba nem vezeted. Egy új háborúba, amit pár évvel a mostani után vívnak a szabadságért, a becsületért és a rendért. Te leszel a vezető, akinek a segítségével a revíziós sikerek végre teljesülnek és Magyarország újra európai nagyhatalommá válik. 1939-ben Magyarország a te vezetéseddel legyőzi Jugoszláviát és a fellázadó Romániát. A Szovjetunió támadását a Don-kanyarnál visszaverik a magyar seregek és a Szövetségesek látva a magyar erőt felvesznek minket közéjük és a segítségükkel Németországot is hamar legyőzzük.
            - Nem lehet, biztos nem, hiszen én csak egy 9 éves kisgyerek vagyok. Nem értek a katonáskodáshoz, és amit most elmondtál azt se értettem teljesen.
            - Magyarország területe akkora lesz neked köszönhetően, hogy az egész Kárpát-medence és a Balkán jelentős része a magyarok kezében lesz. Viszont ezeket a hadi lépéseket nem mindenki nézi jó szívvel. A románok és a szovjetek szövetkeznek, és együtt kifejlesztik az időutazáshoz szükséges felszereléseket. Ez a rendszer még annyira tökéletlen, hogy élő szervezet nem éli túl az utazást, de tárgyakat sem tudnak átküldeni. Így androidokat fejlesztenek, amik segítségével meg tudják majd változtatni a múltat. Az androidok olyan robotok, amik külsőleg teljesen humanoidok, viszont az élő szövet alatt fémváz lakozik. Majdnem elpusztíthatatlan teremtmények. Akivel a délután folyamán találkoztál az is egy ilyen android volt. Én is egy android vagyok, de én a Szövetségesek oldaláról. József Áron külsejével ruháztak fel, hogy az első találkozáskor ne félj tőlem, bár azt nem így tervezték. Engem azért fejlesztettek ki hogy megvédjelek, de a tervezők elkalkulálták magukat. Azt hitték az oroszok még nem állnak olyan jól a fejlesztésekkel, és amikor hírt kaptak arról, hogy már átküldték a robotot akkor gyorsítottak a tempón és engem küldtek át. Most legyőztem a támadódat, de lehetséges, hogy egy következő típus ellen nem lesz esélyem, így fel kell készítenem téged a harcokra és a rejtőzködésre. Hamarosan el fogsz innen költözni Makóra, hogy ne találjanak meg olyan könnyen. A háttérből fogom irányítani az eseményeket, és ha kell, a segítségedre sietek.
            - Nekem ez túl sok egyszerre. Nem lehetséges ez. De ha mégis hiszek neked, akkor fel kell hagynom az eddigi életemmel? A családommal és a barátaimmal?
            - Számukra is biztonságosabb, ha eltávolodsz tőlük. Az életed mostantól veszélyes lesz, és akit csak belesodorsz az nem lesz biztonságban. Nem tudni, hogy még hány Terminátort fognak utánad küldeni, de nem fognak addig leállni, amíg nem sikerül a tervük. Lassan már hajnalodik, így haza kell vinnem téged. Indulhatunk? Hosszú út áll még előttünk...

Budapest, Magyarország

1914. június 31.

Délután, 3 óra 28 perc

            A raktár levegője izzani kezdett, nem a júniusi melegtől, hanem egy ismeretlen eredetű fényforrástól, ami egyre nagyobb lett. Villámok cikáztak a polcok és dobozok között. Egy robbanás rázta meg a termet és a visszhangja csak lassan ült el. Egy férfi állt a kráterben, amit a rossz koordinálás okozta pár centis tévedés okozott. Átlagos testalkatú férfi volt, nem túl izmos, de nem is túlsúlyos. Lassan körülnézett és felfogta hol van.  A raktárban nem talált életre utaló jelet, csak néhány patkányét, ami elhanyagolható volt. Szemgolyója vörös világítása lassan elhalványult és normál szemként hatott. Nem volt túl sok ideje. A JA-100-t József Attila védelmére tervezték. Nem volt tökéletes, régebbi elemeket használtak fel a megalkotásához, de az idő sürgetett miután kiderült, hogy már elküldtek egy másik robotot a múltba, hogy végezzen vele. A fiú nemsokára meghal és neki ezt meg kellett akadályoznia. A gyerek vesztesége nem okozott volna neki fájdalmat, hiszen nem voltak érzései csak minimális érzelemkifejezésre alkalmas chipjei. Viszont a feladatát nem végezte volna el és az a létezésének értelmét vette volna el tőle. Az öltözőbe sietett és felkapta az első alkalmas ruhát. Elindult a kijárat felé és már fel is készült a közelgő harcra.

Budapest, Magyarország

1914. június 31.

Délután 4 óra 11 perc

        A Terminátor megérkezett a háztömbhöz. Csendes volt a környék, hiszen a felnőttek még dolgoztak, a gyerekek meg vagy iskolában voltak vagy pedig pihentek. A bejárat nem volt zárva így bejutott az udvarra. 2 emeletnyi téglafal tornyosult fölé. A lakások ajtói az udvarra néztek, előttük pedig egy nagy gang volt. Egy régi építésű körfolyosós bérház. A célpont a második emelten lakott, a 4-es ajtó mögött. Célirányosan elindult fel, ügyet sem vetve a meglepetten tovább söprögető nénire. Nem voltak megszokottak az idegenek a házban, főleg ekkora termetűek. Amikor felért a második emeletre előkészítette a pisztolyt, amit magával hozott. A másik a rejtekhelyén maradt, vésztartaléknak. Kiélesítette a pisztolyt és benyitott. Megpillantotta a célpontot, aki épp a konyhaasztalnál ült és írogatott valamit. A szobából két lány hangos nevetése szűrődött ki, távolabb voltak ugyan, de a kifinomult érzékeivel ezt is meghallotta. Őket is elhallgattatja, hogyha végzett a gyerekkel. A fiú ebben a pillanatban nézett fel rá, egyenesen a fegyver csövébe. A Terminátor meghúzta a ravaszt, de a pisztoly felrobbant a kezében. A gyerek sikoltani próbált, de a gép gyorsabb volt. Az első kezébe akadó tárggyal, ami ebben az esetben lúgkő keményítő volt, meg akarta ölni. Elkezdte vele itatni a vegyszert, ami szerencsére nem okoz komolyabb bajt, de erre a „harc” hevében nem koncentrált eléggé a Terminátor. A fiú fuldokolni kezdett a sok folyadéktól és az erős szorítástól.

Ekkor egy újabb alak jelent meg az ajtóban. Nem volt olyan nagytermetű, mint az előző, de mégis elszánt. Attila egy pillanatra mintha apja arcát látta volna benne. Nem tudta hogyan, de eljött érte, hogy megmentse. A JA-100-as megragadta a másik gépet és kirohant vele az ajtón. Nem akart nagy kárt okozni a lakásban, mert az túl sok megmagyarázhatatlan következménnyel járt volna, amit később el kell simítania. Átzuhantak a korláton, egyenesen a néni elé, aki nem bírta a sok információ ilyen gyors feldolgozását és szívrohamban elhunyt. A JA-100 ütötte a másikat, amely még mindig meg volt lepődve a váratlan beavatkozástól. Nem számított arra, hogy egy másik gépet utána küldenek. Amikor felocsúdott kábulatából viszonozta az ütéseket. Ellökte magától a JA-100-t és kihasználva pillanatnyi előnyét menekülőre fogta.

Sérült volt a jobb karja a robbanástól és látása is a sok ütéstől. Kirohant az utcára, onnan pedig egyenesen az első sikátorba. A másik a nyomában volt és hamar utol is érte. Bár fejletlenebb volt, de nem lassították le a környezeti akadályok, amiket a célpontja már elsodort az útból. Utána vetődött és berobbantak egy házfalon, így rövidítve le a következő kanyart. Rövid harc után felülkerekedett rajta és egy mozdulattal kitépte a vezérlőegységét. A maradványokat meg kellett semmisítenie, mivel nem kockáztathatta, hogy valaki rátaláljon és ezzel az új technológiával esetleg megváltoztatja a jövőt. A gyerek most hogy már nem volt közvetlen veszélyben másodlagos lett. Később visszatér hozzá, hogy elmagyarázza a történteket. Szétszerelte apróbb részekre és egy nagyméretű dobozba pakolta őket. Elvitte egy távolabbi, kevésbé lakott területre és az utolsó darabig elégette.

Budapest, Magyarország

1914. június 31.

Délután, 3 óra 28 perc

            A raktár levegője izzani kezdett, nem a júniusi melegtől, hanem egy ismeretlen eredetű fényforrástól, ami egyre nagyobb lett. Villámok cikáztak a polcok és dobozok között. Egy robbanás rázta meg a termet és a visszhangja csak lassan ült el. Egy férfi állt a kráterben, amit a rossz koordinálás okozta pár centis tévedés okozott. Átlagos testalkatú férfi volt, nem túl izmos, de nem is túlsúlyos. Lassan körülnézett és felfogta hol van.  A raktárban nem talált életre utaló jelet, csak néhány patkányét, ami elhanyagolható volt. Szemgolyója vörös világítása lassan elhalványult és normál szemként hatott. Nem volt túl sok ideje. A JA-100-t József Attila védelmére tervezték. Nem volt tökéletes, régebbi elemeket használtak fel a megalkotásához, de az idő sürgetett miután kiderült, hogy már elküldtek egy másik robotot a múltba, hogy végezzen vele. A fiú nemsokára meghal és neki ezt meg kellett akadályoznia. A gyerek vesztesége nem okozott volna neki fájdalmat, hiszen nem voltak érzései csak minimális érzelemkifejezésre alkalmas chipjei. Viszont a feladatát nem végezte volna el és az a létezésének értelmét vette volna el tőle. Az öltözőbe sietett és felkapta az első alkalmas ruhát. Elindult a kijárat felé és már fel is készült a közelgő harcra.

Budapest, Magyarország

1914. június 31.

Délután 4 óra 11 perc

        A Terminátor megérkezett a háztömbhöz. Csendes volt a környék, hiszen a felnőttek még dolgoztak, a gyerekek meg vagy iskolában voltak vagy pedig pihentek. A bejárat nem volt zárva így bejutott az udvarra. 2 emeletnyi téglafal tornyosult fölé. A lakások ajtói az udvarra néztek, előttük pedig egy nagy gang volt. Egy régi építésű körfolyosós bérház. A célpont a második emelten lakott, a 4-es ajtó mögött. Célirányosan elindult fel, ügyet sem vetve a meglepetten tovább söprögető nénire. Nem voltak megszokottak az idegenek a házban, főleg ekkora termetűek. Amikor felért a második emeletre előkészítette a pisztolyt, amit magával hozott. A másik a rejtekhelyén maradt, vésztartaléknak. Kiélesítette a pisztolyt és benyitott. Megpillantotta a célpontot, aki épp a konyhaasztalnál ült és írogatott valamit. A szobából két lány hangos nevetése szűrődött ki, távolabb voltak ugyan, de a kifinomult érzékeivel ezt is meghallotta. Őket is elhallgattatja, hogyha végzett a gyerekkel. A fiú ebben a pillanatban nézett fel rá, egyenesen a fegyver csövébe. A Terminátor meghúzta a ravaszt, de a pisztoly felrobbant a kezében. A gyerek sikoltani próbált, de a gép gyorsabb volt. Az első kezébe akadó tárggyal, ami ebben az esetben lúgkő volt, meg akarta ölni. Elkezdte vele itatni a vegyszert, ami szerencsére nem okoz komolyabb bajt, de erre a „harc” hevében nem koncentrált eléggé a Terminátor. A fiú fuldokolni kezdett a sok folyadéktól és az erős szorítástól.

Ekkor egy újabb alak jelent meg az ajtóban. Nem volt olyan nagytermetű, mint az előző, de mégis elszánt. Attila egy pillanatra mintha apja arcát látta volna benne. Nem tudta hogyan, de eljött érte, hogy megmentse. A JA-100-as megragadta a másik gépet és kirohant vele az ajtón. Nem akart nagy kárt okozni a lakásban, mert az túl sok megmagyarázhatatlan következménnyel járt volna, amit később el kell simítania. Átzuhantak a korláton, egyenesen a néni elé, aki nem bírta a sok információ ilyen gyors feldolgozását és szívrohamban elhunyt. A JA-100 ütötte a másikat, amely még mindig meg volt lepődve a váratlan beavatkozástól. Nem számított arra, hogy egy másik gépet utána küldenek. Amikor felocsúdott kábulatából viszonozta az ütéseket. Ellökte magától a JA-100-t és kihasználva pillanatnyi előnyét menekülőre fogta.

Sérült volt a jobb karja a robbanástól és látása is a sok ütéstől. Kirohant az utcára, onnan pedig egyenesen az első sikátorba. A másik a nyomában volt és hamar utol is érte. Bár fejletlenebb volt, de nem lassították le a környezeti akadályok, amiket a célpontja már elsodort az útból. Utána vetődött és berobbantak egy házfalon, így rövidítve le a következő kanyart. Rövid harc után felülkerekedett rajta és egy mozdulattal kitépte a vezérlőegységét. A maradványokat meg kellett semmisítenie, mivel nem kockáztathatta, hogy valaki rátaláljon és ezzel az új technológiával esetleg megváltoztatja a jövőt. A gyerek most hogy már nem volt közvetlen veszélyben másodlagos lett. Később visszatér hozzá, hogy elmagyarázza a történteket. Szétszerelte apróbb részekre és egy nagyméretű dobozba pakolta őket. Elvitte egy távolabbi, kevésbé lakott területre és az utolsó darabig elégette.

Budapest, Magyarország

1914. június 31.

Éjszaka, 0 óra 14 perc

        A fiú felriadt álmából. Amúgy sem volt jó alvó, de ma éjszaka nem bírt aludni. Rémálmai voltak, amikben egy ember szerepelt, aki az életére tör. Aztán az ember átváltozott egy szörnyeteggé és úgy kergette tovább. Ijesztőek voltak és nagyon valóságosak. A nővéreire nézett. Ők békésen aludtak. Kikászálódott az ágyból és kisétált a lakás elé. A környék nyugodt volt. Szerette nézni az alvó várost, ilyenkor nyugodtan tudott gondolkodni és nem zavarták meg benne. Távol a világban zavargások voltak. Érezni lehetett a háború előszelét. 3 nappal ezelőtt meggyilkolták Ferenc Ferdinándot és ez a tett nem maradhatott megtorlatlanul. A holdfény megvilágította alakját. Egy 9 éves körüli gyerek volt, sovány, szegényes öltözetű. Mezítláb volt, csak egy szakadt pólót és nadrágot viselt. Az arcáról le lehetett olvasni a terheit, amiket cipelt. Nehéz sorú gyerek volt, akit már ilyen fiatalon megedzett az élet.

            3 évesen elhagyta őket az apjuk. Anyjuk kemény munkával nevelte őket, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék a szegénységet. 5 évesen nevelőszülőkhöz került, ahol nem bántak jól vele és nővérével. Már majdnem 8 éves volt, amikor visszakerült anyjához, aki korházba került kialakuló betegsége, a rák miatt. Most meg itt áll a háború szélén, védtelenül és nem tudja mit fog hozni a nap. Félt. Oda akart bújni az anyjához, hogy megvigasztalja valaki, de nem akarta felkelteni, mert neki pihenésre volt szüksége.

            Kinyílt a bejárati ajtó. Jolán lépdelt oda hozzá. Ő már nagylány volt, 15 éves. Szerette Attilát és oltalmazta is. Az életében ez évben következett be egy nagy törés, amikor elvesztette gyerekét, akit nemrég szült. Nehezen dolgozta fel, de lassan felülkerekedett az űrön, amit a baba elvesztése okozott. Többet foglalkozott testvéreivel és így kevesebb ideje volt rágódni. Átkarolta az öccsét és együtt álltak szótlanul percekig. Végül Jolán törte meg a csendet:

-          Megint rosszat álmodtál? A szokásos rémálmok gyötörnek?

-          Igen és rossz érzéseim vannak. Mintha ez egy figyelmeztetés lenne.

-          Ne butáskodj! – elbizonytalanodott, hogy mi van, ha mégis igaza van az öccsének, de ezt hamar elvetette - Későre jár és holnap még rengeteg dolgunk akad. Feküdj le, majd én bezárok.

Budapest, Magyarország

1914. június 31.

Délután, 3 óra 17 perc

        A Terminátor céltudatosan lépdelt a ház felé. A reggel folyamán betört egy rendőrségre hogy fegyverhez jusson. 3 ember életébe került, hogy megpróbáltak szembeszállni egy nagyra nőtt őrülttel. 2 pisztolyhoz jutott. Nem ismerte azt a fajtát, de a betáplált adatai alapján kielemezte és a lövést is gyakorolta vele. A célnak megfelel, így is 100%-kal túlteljesítette a fegyverszerzési tervét. A fegyverre szerelt egy fémcsövet, amit hangtompítónak készített el. A környék, amin jelenleg haladt egy munkásnegyed volt. Régi lelakott házak és szegénység jellemezte. Az utcán sok fura ember ténfergett, így senkinek sem tűnt fel ez az idegen. Megérkezett a célpont lakhelyéhez.

Egy társasház volt, koszos udvarral és egy öreg, részeges házmesterrel. A kaput nyitva találta, így nem árulta el magát már a bejutással. Végigment a folyosón és megállt az egyik ajtó előtt. Elemezte az adatokat és a helyszínt megfelelőnek találta. Az ajtó zárva volt, így egy mozdulattal átnyúlt azon. A fa könnyen megadta magát a kezének, és recsegve kettévált. A szobából mozgás hallatszott. Egy nő jelent meg az ajtóban és a Terminátornak rontott. Mire megsebezhette volna, már a földön feküdt. Az izomkolosszus egy mozdulattal leterítette támadóját és egy jól irányzott lövéssel ki is végezte azt. Fölé hajolt és beszkennelte az arcát. NEM MEGFELELŐ CÉLPONT jelzés érkezett a központi vezérlőjébe. Ekkor lépett be a szobába egy jól megtermett, erős testalkatú férfi, kezében egy késsel. Lendítette a kezét és a Terminátornak már nem volt ideje kitérni a támadás elől. A kés belefúródott az arcába, de egy ponton megakadt és így csak végigvágta a bőrét. A Terminátor lelőtte a férfit. Amikor elesett még egy lövést leadott, hogy megbizonyosodjon róla hogy vége.  A szkennelés megállapította, hogy sikerült a célpontot kivégeznie. Így a másodlagos célpontjai közül már eggyel kevesebb volt életben. Megvizsgálta a sérülését. Arra jutott, hogy nem sérült meg egy központi eleme sem, így nem foglalkozott tovább a sebével. Átkutatta a lakást és megerősítette magát abban, hogy senki sem látta. Nyugodtan távozott a helyszínről, a részvét egy jelét sem mutatva. A legközelebbi állomás az elsődleges célpontjának lakása volt, pár utcányira innen. Ha az a küldetés is ilyen könnyen megy, akkor hamar be fogja fejezni a feladatát.

Az előadóművészet sajátossága az, hogy néha elő is kell adni azt, amit már x ideje gyakoroltunk, egy kisebb-nagyobb közönségnek. Ez általában egy színpadon szokott zajlani az esetek túlnyomó többségében. Egyes stílusokban fontos hogy mozogjunk a színpadon, hiszen ettől jobb lesz a produkció, közönséget jobban fel lehet spanolni, és alapvetően mindenki jobban élvezi így a műsort.

Persze történhetnek váratlan mozgások is, hiszen az élet kiszámíthatatlan.

Viszont ami mindent überel, ki lehet más, mint marilynmanson, 3:30nál kezdődik az érdekes rész, de aki élvezi ezt a zenét, az örvendezzen.

Eszembejutott hogy mi lenne ha végre fognám magam és beleásnám magam egy picit a zinternet idióta videóiba, hátha találok valami olyat, amit még eddig nem. Keresgéltem jó sokáig, aztán megtaláltam ezt a régi videót, amit az emberiség többsége már valószínű látott.

Erre mit tudok mondani? Semmit. Én is kocka vagyok, de azért ez már nálam is a nane kategóriába megy. Mellesleg azt olvastam róla hogy csak színészkedik, de valljuk be, elég jól csinálja.

Aztán kutatgattam még, és sikerült találnom egy remixet erről a videóról. Ha szegény német gyereket betegnek tartottam, akkor ennek a videónak a készítőjét nem tudom már minek nevezni.

Ennél a videónál nem tudtam eldönteni hogy sírjak-e vagy nevessek, ezért mindkettőt csináltam.

Budapest, Magyarország

1914. június 30.

Éjszaka, 11 óra 35 perc

            Lajos csak feküdt várva a halálát. A villámok egyre sűrűsödtek és egyre nagyobb fényt árasztottak. A fény egyszerre kövér gombóccá kerekedett és egyre nagyobbá vált. Lajos haja és összes szőrszála égnek állt. A levegőt kisülésszag töltötte meg. A füle bedugult az egyre magasabb frekvencián sípoló hangtól. A gömb hirtelen felrobbant és lilás fénynyalábokat szórt szét mindenfele. A robbanás a szeméttelep legközelebbi kupacait fellökte és óriási felfordulást csinált a rendezettnek tűnő utcácskákon, amik a szemétkupacok között voltak kialakítva. A másnap kiérkező munkásoknak sejtésük sem volt, hogy mi okozhatott ekkora káoszt.

            Nem mert megmozdulni. Még mindig nem hallott rendesen, de kezdett a csengés eltűnni a füléből. Belepték a papír- és fémhulladékok. Feltápászkodott, hogy megvizsgálja van-e rajta nagyobb sérülés. A válla megrándult és pár helyen megvágta a rázúduló szemét, de ezen kívül nem volt komolyabb baja. Viszont amit maga előtt látott az kijózanította. Ahogy oszlott a pára egy alakot vélt felfedezni. Azelőtt semmi jel nem utalt arra, hogy valaki lenne ott, de hirtelen ott termett. Nem tudta miért, de sejtette, hogy ő lesz az utolsó ember, akivel találkozik, ha egyáltalán ember volt. Az alak felegyenesedett. Meztelen volt. Ebben az időben, bár meleg volt, mégse volt megszokott. Ökölbe szorította a kezét, majd elengedte. Egy izmos, fehér férfi volt. A testét egy hamuszerű fehér anyag fedte, amit a nyári szellő hamar lefújt. A bőre fehér volt, mégis nagyon furcsa, mint egy újszülötté. Az arca se volt megszokott, túl kemény vonásai voltak és az embernek olyan érzése volt tőle hogy csak egy viaszbábut lát. A korát nem tudta megállapítani. Bár fiatalnak tűnt, a szemében mégis látott valami olyat, ami miatt elbizonytalanodott. Üres volt a tekintete. A szemeiben a halál lakozott. Nem az, amit egy gyilkos vagy egy pszichopata szemében láthatunk. Ez annál sokkal rosszabb. Nem evilági, mégis vonzza a tekintetet és nem ereszti. Lajos emiatt megborzongott. Ilyen halált nem kívánt senkinek, főleg magának nem.

A Terminátor elindította a létfenntartó funkcióit és utána az emberi működéshez szükséges programokat. Bemérte az időt és a helyszínt. Tökéletes. A küldetése előtt van ideje felkészülni. Felegyenesedett és kielemezte a környezetét. A levegő koncentrációja megfelelt ahhoz ahonnan jött, csak a légszennyeződés kisebb volt. Ellenőrizte az alapvető mozgási funkcióit. Minden tökéletesen működött, mint ahogy az várható volt. Az eddigi műveletek pár másodperc alatt zajlottak, így csak addig az ideig volt kiszolgáltatott állapotban. A vezetőzselé megvédte az égési sérülésektől és most hamu formájában hullott le róla. Kinyitotta szemeit és megpillantott egy embert maga előtt. Fehér ember, ötven év körüli, 100 kiló. Borostás arcú, alkoholszagú és szakadt ruházatú. Felmérte az időviszonyokat és arra a megállapításra jutott a betáplált adataiból, hogy a korra és helyszínre jellemző öltözet. Felfedetett egy hibát. Rejtőzködnie kell a küldetés végrehajtásáig, de az elvegyüléshez neki is szüksége van ruhára. Számításai alapján a férfi alkata megegyezett az övével. Elemezte az embert. Az arca ijedtséget tükrözött és nem mutatott agresszív viselkedést. Ha támadni akart volna, azt a Terminátor az előtt észreveszi, mielőtt végrehajtaná, mert figyelte az izmai megfeszülését és elernyedését is. Közelebb lépett és így már közvetlen közelről érezte az ember félelmét. Egy ütéssel végezhetett volna vele, de azzal a ruhát is használhatatlanná tenné. Szavakat próbált képezni, de csak furcsa, sípoló hangot adott ki magából. Másodszorra viszont megtalálta a szükséges frekvenciát:

- Vetkőzz!

A férfi meglepődött, de sietősen nekilátott a műveletnek. Remélte, hogy így meghosszabbíthatja életét néhány másodperccel. Amikor végzett az egész kupac ruhát átnyújtotta az idegennek és meg se mozdult. A Terminátor felöltözött. A fejébe épített térkép alapján meghatározta a jelenlegi helyzetét és az útitervét. Tudomást sem vett a mellette álló rémült férfiról. A célja az volt, hogy főhadiszállást találjon a küldetése végrehajtásához. De előbb fegyverekre és pénzre volt szüksége. Odasétált a telep őrbódéjához, ami üresen állt, pedig az éjjeliőr feladata pont ilyenkor volt esedékes. Az ajtót egy mozdulattal kitépte a helyéről és felfeszítette a széfet. Csak néhány korona volt benne, de kezdetnek elég lesz. Fegyvert nem talált, viszont nem is volt elsődleges, hiszen csak egy 9 éves gyerek volt a célpont. Kiment a bódéból és elindult a legközelebbi szálláshelyre, ahol kidolgozhatta a terveit.

Tóth Lajos csak állt ámuldozva és még mindig nem akarta elhinni, hogy ez a lény, mert abban már biztos volt, hogy nem ember, életben hagyta. Tudta, hogy ez egy égi jel volt arra, hogy változzon meg. Amikor hazament rendet rakott a házában és a fejében is. Minden alkoholt kiöntött és ettől a naptól kezdve a munkahelyén is jobban teljesített. A halál közeli élmény megélésével újjászületett. A lágy szellő ébresztette fel merengéséből. Az örömtől ittasan eltámolygott, nem tudva hogy milyen szerencsés, mert azon kevesek közé tartozott, akik túlélték a Terminátorral való találkozást.

Ui.: A dátumot módosítottam az előzőben is meg ebben is, mert eleinte József Attila apja, Áron távozásánál akartam kezdeni, de végül az első "öngyilkossági kísérletet" veszem alapul.

Előző posztomban említettem, hogy mindegy mit csinálunk, a gyerekből lehet emo-s. Ha van olyan szülő, akinek ilyen problémája van, üzenem: nem tehettek róla! Mindegy hogyan próbáljátok, nem tudtátok volna ezt elkerülni, és segíteni sem tudtok most! Ez olyan mint a homoszekszualitás, bár szegényeket nem akarom ezzel a hasonlattal sérteni. Lényeg hogy a videó ismerős lehet napiszarról, de nemérdekel, szép kis ismertetővideó.

Szóval igen. Szerintem nem úgy nézek ki mint egy náci, hanem mint egy rakás szerencsétlenség, csak gondolom nem jött volna ki a rím. Az érvágásról: hallottam ismerősömtől, hogy ez a legszarabb módja az öngyilkosságnak, mert nagyobb az esélye hogy szétvágod az idegeidet és picit megbénul a kezed minthogy meghalj. De ezek keresztbe vágják a kezüket nem hosszába, így csak az inakat sértik meg, attól meg végképp nem halnak meg. Azt hallottam hogy a felkötés a leghatásosabb. Bár ezt azért nem választják mert hátul szétjönne a hajuk.

Az emo srácok egymással csókolóznak, mert az emo csajok kövérek. Lehet, de szerintem a legfőbb indok az rá, hogy mivel úgy néznek ki mint egy csaj, azt hiszik egymásról hogy az ellenkező nem egy tagjával beszélnek, hisz még a hangjuk is hasonlít a csajokéra. Aztán hamár van nekik egy társuk, akiről csak utólag derült ki hogy Bélának hívják, inkább maradnak vele, hisz jobbat úgysem találnának 20éven belül. De könyörgöm, mennyi gusztus kellett ahhoz, hogy smároló srácok képeit összegyűjtse a készítő és összevágja? Én 20 másodperc után elfordultam. Nekem meg sem kottyan a kibelezett/ lefejezett/ elgázolt/ szétszakadt hulla, de ez eltalált.

Szegényeknek világfájdalmuk van. Fáj nekik a világ. Olyan nagy és megismerhetetlen, csak egy elbaszott kis pontok ők a világhoz képest. Lehet hogy ez tehet a megjelenésükről, a tudósok. Akkor már hibáztassuk kéremszépen Aquinoi Szent Tamást, akinek köszönhetően mehetett az egész tudományos dolog legálisan, aki miatt eddig eljutottunk. Talán ezt meg kéne tanítani szegényeknek, ha valami bajuk van, szidják az egyházat, hisz több ellenség kell nekik, akkor lehet hogy előbb felkötik magukat.

Vagy van egy még jobb módszer a kiírtásukra. Bár ennek a pontnak jelentősen ellentmond az egész bejegyzésem. Ezek olyan állatok, amik a figyelemre jönnek. Hát ne figyeljünk rájuk. Szarjuk le őket jó magasról, és kezdjük el reklámozni hogy a diszkórajok mekkora faszagyerekek. Mert azokat nem lehet kiírtani, így legalább csak 1 csoportot kell nemszeretni kettő helyett. Jó, ez egy idióta beteg állat őrült ötlet, meg értelme sincs. Plz shoot me, kktybb.

Viszont, ami a legjobb, szerintem csak hagyjuk őket. Azt mondják hogy nekik milyen szar a gyerekkoruk. Ó igen? Nőjjetek fel! Meglássátok, az még szarabb lesz! Amikor majd megjön az eszetek talán. Mit fogtok majd hazudni, mit csináltatok mikor kölkök voltatok? Mert azzal a dumával hogy 'ültem a sarokban, sírtam/ emo voltam, mit csináltam volna?/ akkor épp világfájdalmam volt, szóval nem volt időm másra' nagyon nyerők lesztek mindenütt. Bár lehet hogy ezzel a szöveggel lehet nőket fogni, de egy értelmes állást nem lehet találni, így nem lehet a nőt sokáig megtartani, max kereshetsz egy másik pasit aki szintén emo volt, aztán kuporoghatsz vele egy kis garzonban a Mc******s-os fizetésetekkel. Mert a csajok még találnak maguk mellé kant, mert van 1-2 igggggen jónő közöttük ^^

Kihagytam volna valamit? Nemtudom, valószínű. Mindig kihagyok valami fontosat az írásaimból, mert én ilyen vagyok. Meg egy köcsög, mert szivatom szegény szerencsétleneket. Sajnálom, szánalmas, ismerjétek be. Én pedig ezért is szerződtem ide, hogy bemutathassam a szánalmas dolgokat. Ennyi elég is lesz mára azthiszem.

Bizony nem írtam, kollega folyamat zaklatott hogy miafasz van velem, írjak már, ha már együtt vállaltuk a dolgot. Egyszerűen nem tudtam miről írni. Jött a karácsony, majd azt ki kellett pihenni, erre jött a szilveszter amire készülni kellett, a tanuló meg nem tudott rendesen sehová sem elmenni haverokkal/nélkülük, csak idebenn tudott poshadni az ágyán, kockulni látástól vakulásig, semmi írásra érdemeset nem találva.

De megpróbálom, igenis megpróbálom. Bár a szünet szinte megállította az agyműködésem, ideje sebességbe rakni, hisz holnaptól iskola. Próbálok valami szépről írni, bemutatni arról az oldaláról amit talán mindenki ismer, csak nem érdekli, legyen a téma az egy hete végetért ünnep, a karácsony.

Szeretet ünnepe, a Megváltó születésnapja, kereskedők nagy esélye hogy Hawaii-n szilveszterezzenek. Mert ez ma már csak az üzletről szól, de ez gondolom mindenkinek nyílvánvaló. Manipulálják az embert, legfőképpen a gyerekeket, hiszen ők azok, akik bármit ki tudnak csikarni a szüleikből. Asszonynak a szép új ruha várhat, hiszen a gyerek könyörög azért amit a TVben lát vagy amiről azt hallja hogy menő. A szülő meg nem akarja hogy gyereke bedepizzen, emo-s legyen (úgyisazlesz), hát megveszi. De leginkább a férfiak szívnak az ünnepekkor, hiszen ha van gyereke akkor neki kell ajándékot venni, ha csak felesége akkor neki kell valami szép csillogót vagy drágát venni, ha barátnője van akkor még csillogóbbat meg szebbet kell neki venni. Ebből én, a bunkó, ügyesen kivágom magam. A karácsony egy szép keresztény ünnep. Keresztény az az ember, akit megkeresztelnek. Engem nem kereszteltek meg, szóval nekem ne adjatok semmit, mert nem kaptok tőlem semmit.

Ha már kereszténység. A vallás ha jól tudom (bár kultúrbunkó vagyok) a szeretetet hirdeti. Szeress mindenkit mindenkor és a mennybe kerülsz. Egy ilyen vallásnak, kérdem én, mi a retkes kapanyélért kell egy nap (vagy három), amit elneveznek a szeretet ünnepének? Az, hogy Jézus születésnapja, legyen felőlem, bár úgy hallottam hogy 24e másik vallásban is valamilyen ünnep, ez nem is fontos. De annak a vallásnak, ami az általános és folyamatos szeretetet hirdeti, minek kell egy szeretet napja? Csak nekem bűzlik itt valami, vagy ezt a megnevezést csak később kapta, és csak én vagyok akkora paraszt, hogy erről ne hallottam?

Baromság az egész. Miért kell egy napnak másnak lenni mint a többinek? Miért kéne egy nap szeretni a másikat? Ezt talán másik napokon kisebb erőfeszítéssel talán nem tudnánk megtenni? Emberek, hülyék vagytok.

A hetenkénti megjelenést (ami keddről szerdára csúszott át már múlt héten), próbálom tartani, csak most az ünnepek sűrűsége miatt nem tudtam befejezni. De attól még szerda marad a megjelenés. De jöjjön is a lényeg:

 Szibéria, Orosz Birodalom

1908. június 30.

Reggel, 7 óra 10 perc

             A Léna nyugodtan folyt a medrében. A táj zöldellt, állatok legeltek a háborítatlan természetben. Ezekben az időkben minden békés volt, nem volt háború és a civilizáció se ért el ide. Minden a megszokott kerékvágásban haladt, nem sejtve a közelgő veszélyt. 2 perc 50 másodperc múlva belépett a légkörbe egy aszteroida darab és 6-8 kilométeres magasságban felrobbant. Mindent elpusztított. Az ott legelő állatok elégtek, a fák kicsavarodtak 30 kilométeres körzetben, a 65 kilométerre fekvő Vanavara település házainak ablakait betörte, 80 kilométeres körben letarolta a tajgát és 500 kilométeres távolságban utazó emberek is erős rengést éreztek. Ez a jelenség a civilizációtól messze történt, mégis sok embernek felkeltette az érdeklődését. De a világ másik pontján ezen a napon, pár évvel később egy másik furcsa esemény is történt, ami mégis titokban maradt, mivel nem keltett ekkora feltűnést.

 Budapest, Magyarország

1908. 1914. június 30.

Éjszaka, 11 óra 24 perc

             A város aludt. Az utca kihalt volt. Az emberek már otthon voltak, akik ilyenkor mégis kint voltak azoknak semmi törvényes dolguk nem akadt. A távolban lehetett látni a város fényeit. Valahol macskák járták el szerelmi táncukat, amik a kutyák ugatással díjaztak. Meleg volt, kellemes nyári éjszaka, a szellő csak gyengéden fújt. Egy alak tűnt fel az utca végén, nagydarab, középkorú, fekete hajjal. A járása ingatag volt, az öltözete egyszerű.

            Tóth Lajos hazafele tartott. Egy barátjánál volt, akihez esténként szokott járni. Szokás szerint ittak és megint túl sokat. Szerencsére csak pár sarokkal lakott arrébb, család meg nem várta otthon. Pár hónapja meghalt a felesége, azóta ivott rendszeresen. Ma este a szokásosnál többet ivott, így nehezére esett a járás. Néha meg kellett állnia, pihenni, de a méltóságát megőrizte és nem esett el. Másnap munka volt, már rég aludnia kellene. Megint nem fog tudni koncentrálni és hibázni fog. A gyárban, ahol dolgozik nem fizettek túl jól, de a megélhetéséhez éppen elég volt. A létminimumon él, de most már semmi se érdekli. Elvesztette az élete értelmét, vajon miért is él még mindig. Régen bezzeg jól ment neki. Jól kereső állása volt egy másik gyárban, ahol magas beosztásban dolgozott. Gyönyörű felesége volt, aki a városi tanácsnál dolgozott. Minden a legjobb mederben folyt, amíg nem történt a baleset. Munkából hazafele menet egy autós elé lépett a felesége és a helyszínen meghalt. A férfi börtönbe került, de mit változtat ez már a tényen.

Elkezdett kotorászni a kabátzsebében. Egy régi, szakadt ballonkabát volt hatalmas zsebekkel. Megtalálta, amit keresett. Elővette az üveget és ivott belőle egy kortyot, csak úgy bátorításként. Újra elindult. Egy ott lakó akkor nézett ki az utcára és látta hogyan botorkál a sötétben. Nem érdekelte, nézzék csak, úgyse ismerik. Nem is gondolta, hogy a főnöke ennyire közel lakik hozzá.

            Elért a telephez, nem szeretett erre járni, de így sokkal közelebb volt az otthona, mintha kikerülné. Át kellett vágnia a szeméthalmazok között. Alig látott az alkoholos mámortól és a sötét, amit az utcai lámpák hiánya okozott még fokozta ezt. Zajokat hallott, amit talán állatok okoztak. Nem akarta megtudni, hogy igaza van-e, csak otthon akart már lenni. Furcsa érzése támadt, úgy érezte, hogy most sok helyen lenne, de az egyik se ez volt. Sietősebbre fogta a lépéseit, amitől egyszeriben megbotlott. Amikor felnézett azt hitte csak a bor hatása, amit érez. Hamar rá kellett jönnie, hogy ez a valóság. A telep pár lámpa volt csak, de mind kialudt. Furcsa zúgást hallott, ami egyre erősödött. A levegő furcsa, feltöltött lett. Tőle pár méterre villámok cikáztak és minden fémhulladékba bele-belekaptak. Érezte, hogy ez nem egy közönséges vihar, főleg hogy tiszta volt az ég. Rohanni akart, de meg se bírt mozdulni. Lebénult a félelemtől és leperget előtte élete filmje. Tudta, hogy közeleg a halál, így nem tudott mást tenni, mint várt.

József Attila a huszadik század költője, a magyar költészet legkiemelkedőbb alakja. 1905-ben született és 1937-ben halt meg. 32 évesen öngyilkos lett. Életét sok titok lengi körül. Fiatalkorától kezdve többször is megpróbált öngyilkos lenni. Már egész fiatalon elmezavart állapítottak meg nála, amit félrekezeltek. Tudathasadással (skizofréniával) kezelték, de valójában borderline személyiségzavarban szenvedett. A borderline személyiségzavar jellemzői közül több is rá illik: instabil kapcsolatok és érzelmek jellemezték, öngyilkosságra hajlamos volt, apja és anyja elvesztéséért önmagát okolta és szerelmeiben az anyját kereste. A mai napig kutatják az irodalomtörténészek, hogy vajon végül miért vetett véget életének. Egyes felvetések szerint halála nem öngyilkosság volt, hanem baleset, ami szintén sok kérdést vet fel. Ha életrajzát tanulmányozzuk, akkor tényleg sok furcsa eseményt vehetünk észre benne, ami elgondolkodtató.

Ebbe a rovatba egy ilyen „gondolkodás” eredménye fog kerülni. A regény egyes elemi ismertek lehetnek, a Terminátor történetekből, de ha volt az amerikaiaknak, akkor nekünk, magyaroknak miért ne lehetne egy emberünk, aki az emberiséget a győzelembe vezeti? Mi van, ha az egész általunk ismert József Attila életrajz csak kitaláció, hogy ezzel eltakarják a valóságot? Lehet, hogy egy globális összeesküvés bújik meg a háttérben? Ha amit a filmekben láthatunk, azok nem csupán a fantázia szüleményei, hanem egy olyan világot mutatnak, amiben mi élünk csak nem veszünk róla tudomást? Léteznek ufók, időutazás, szörnyek és olyan lúzerek akik a végén a legjobb csajjal jönnek össze? Ha mi csak statiszták vagyunk és nem ránk osztották a főszerepet, így csak sikongatunk, és rosszabb esetben meghalunk, ha egy ilyen szituációba kerülünk?

Ezek a kérdések vetődhetnek fel bennünk, amikor egy összetett, jól kidolgozott történetű filmet látunk. Mindez csak írói fantázia szüleménye, bár ebben a mai világban sose tudhatjuk… Ahol minden médiából azt halljuk, hogy a kormányok mit titkolnak el és milyen összeesküvés-elméletek léteznek ezeknek a felderítésére. Elég csupán csak a manapság népszerű H1N1-re vagy a terrorizmusra gondolni (pánikkeltés / tényleges veszélyforrás). Magyarországnak is van egy ilyen története, ami az egész történelmet megváltoztatta volna. Egy történet egy férfiról, akinek a sorsa előre meg volt írva. De mint ezt már tudhatjuk: „Nincs végzet, csak ha bevégzed…”

Nem írtam egy ideig, ennek oka a fáradtság és a k*bbeaf*szom hangulatom volt, de most megörvendeztetlek titeket egy jó kis pózolós képpel, remélem senkinek a személyiségi jogait nem sértem meg vele.

Ui.: nem vagyok valami nagy képbetyár, szóval bocsánat a minőségért :)

Amióta az interneten egyre gyorsabban terjednek a filmek, és az ember könnyen hozzájuk tud jutni, azóta nem sűrűn járok moziba. Néha megnézek egy-egy olyan filmet, amit elég nagyszabásúnak tartok ahhoz, hogy kiadjak rá egy ezrest. A manapság elterjedőben levő 3D-s filmeket szeretem, és ezek olyanok, amiket otthon nem tudunk visszanézni, kivéve, persze ha egy szemüveget is veszünk hozzájuk, de azért az élmény teljesen más. Pénteken megnéztem az Avatar című filmet. Nem szokásom premierre járni és a tömegben nyomorogni egy film kedvéért, de gondoltam ezt a filmet látni kell. Csütörtökön volt a premier, haverokkal kitaláltuk, hogy péntek este buli helyett erre költünk. Már a szerdai jegyfoglalásnál láttam, hogy hiába nincs premier, erre a filmre sokan kíváncsiak, így csak a felsőbb sor szélére kaptunk jegyet. Péntek délután megnéztem csak érdekesség kedvéért, hogy mennyire lesz tele a terem, hát eléggé meglepődtem. Elővételben majdnem foglalt volt minden szék, az első pár sok széleit kivéve.

A moziban, a popcorn árusnál egy röpke negyed órás sorbaállás után már indulhattunk is be az óriás popcornnal és literes kólával. Eseménytelenül elkezdődött a film, a terem tele volt, alig lehetett elvétve egy-egy ülőhelyet találni.

De mi is ez a film? Mitől ez a sok ember?

Annyira nem harangozták be nálunk (csak nálunk nem), mint amekkora durranást várnak tőle. A filmet James Cameron rendezte, 300 millió dollárt meghaladó költségvetésből 2 éven át. A beharangozás szerint ez a film meg fogja változtatni a mozizás élményét és mindenkinek tátva marad majd a szája. Azt ígérték, hogy akkora durranás lesz, mint a Star Wars volt anno. Már a pénz is, amit a filmre fordítottak, hatalmas összeg (kevés film ilyen drága). Cameron hű maradt a többi filmjéhez, amik szintén nagy sikerűek és világhírűek lettek. Olyan filmeket rendezett, mint a Terminátor 1-2, Alien 1, Titanic, Rambo 2 és a Terminátor: Sarah Connor krónikái című sorozat pár része is az ő keze nyomát viseli. Az Avatar-t óriási várakozás övezte, mindenki csak találgatott, hogy vajon milyen lesz.

Az alaptörténet nem túl változatos, egy manapság népszerű mese. A Föld készletei kimerültek, az emberek egy új bolygón, Pandorán találnak sokat érő nyersanyagokat. A kutatás útjába állnak a helyi őslakók, a Na’vik, akik 3 méteres kék bőrű lények. A kutatók kifejlesztettek egy lehetőséget, amellyel az őslakók testébe bújhatnak ideiglenesen, így nyugodtan tudnak a bolygón dolgozni. A történet főhőse egy ex-katona, aki mozgássérült és megkapja azt a lehetőséget, hogy ő is Na’vi testet kap, neki is lesz egy Avatarja…

A film gyönyörű. A színészeknek nem túl sok dolguk volt, mivel a film 2/3-a animált. A 3D-s hatás annyira szépen érződött a filmen. Nem emelték ki hogy mi egy 3Ds filmet nézünk, nem úgy, mint a többi ilyen filmben (pl.: néző felé repülő tárgyak, töltények). Itt a néző annyira belefeledkezett a filmbe, hogy nem volt ezekre szükség. Tényleg ott éreztük magunkat közöttük. A történet mondjuk nekem túl Hollywood-i volt, túl kiszámítható és túl klisés, de ezek majdnem minden amerikai filmben benne vannak. Nincsenek benne hirtelen, nem várt fordulatok. A történetben. A képi világ viszont elég meglepetést tartogat számunkra. Amikor azt hisszük, hogy láttunk már mindent Pandora élővilágából, akkor mindig egy újabb löketet kapunk. A táj, a különleges lények és az egész story annyira részletesen kidolgozott, hogy szinte nem is lehet találni benne hibát.

A filmben és előzetesekben is sokat látott kétlábú egyszemélyes lépegetők engem az Alienben is használt járműre emlékeztetnek. Nem tartom kizártnak, hogy azokat használták fel itt is. A szereplők elég változatosak. Sam Worthington aki a mozgássérült katonát alakítja és a James Bond szerepre is esélyes volt Daniel Craig-el szemben.  Sigourney Weaver, az Alien filmekből ismert Ellen Ripley, a tudósok vezetője. Michelle Rodrigez, a Halálos Iram filmekben és a Kaptárban szereplő, pilóta. Stephen Lang a kemény és ellenszenves parancsnok, Giovanni Ribisi a bolygó állomásának a főnöke és Joel David Moore az Avatar program rajongója és tapasztalt tudós.

Az Avatarból nagy bizniszt csinálnak. Van belőle játék a létező összes platformra. És akinek megtetszett a filmben szereplő mindenféle speciális szerkezet és szörny, az tud venni egy webkamerás játékot az Avatar hivatalos oldalán. A játék egy a filmben látott módon kivetíti a számítógépre, amit a valóságban teszünk vele.

Ezt a filmet nem lehet leírni. Ez az a film, amit tényleg látni kell, moziban 3Dben. Megéri a pénzét. Hogy a készítőknek is megéri-e majd, az még elválik. A film csütörtök este 3,5 millió dollárt hozott, ami annyira nem nagy pénz a mozi világában. Pénteken 28 milliót ért el és az előrejelzések szerint a hétvégén 80 millió környéki lesz a csúcs. Nem rekorddöntögető film (a Harry Potter 6 környékén áll), de lehetséges, hogy csak később fog kiteljesedni, főleg hogy Amerika számos részén óriási hóvihar van.

Sorozatfüggő vagyok. Nincs mit szépíteni ezen, be kell látnom. A sorozat alatt most azt értem, ami a mai használatban elterjedt, nem pedig a szappanoperák és a hasonló marhaságok. Majdnem minden sorozatot megnézek, és nagyon sokat tudok felsorolni, amiket rendszeresen nézek is. A tvben mégis csak kettőt néztem rendszeresen, a többit, csak ha épp odakapcsoltam és ottragadtam, ami rendszerint meg is történt… Az NCIS és a Dr. House, amiket érdemesnek láttam arra, hogy odaszegezzen a tv elé és így a hétfőimet és szerdáimat rendszeressé tegye.

            Most hétfőn gyanús volt, hogy elmaradt az NCIS, de gondoltam, talán csak valami újdonság van helyette és másik időpontban lesz. Nem jártam utána, pedig belátom meg kellett volna tennem. Ma délután olvasom a neten a tv műsort, amikor feltűnik, hogy hiányzik belőle a House. Itt kezdtem sejteni, hogy valami nincs rendben a Tv2-nél. Egy kis utánajárás után meg is találtam a probléma okát. A gazdasági válság betett neki is. A legnagyobb húzósorozatait ideiglenes le kellett állítania, mert túl sokba kerültek a jogaik. Ideiglenesen??? Januárig nem lesz NCIS, ez még elviselhető lenne, mert volt már nagyobb szünet is, amit átvészeltünk. Viszont azon már meglepődtem, amikor a folytatást olvastam. A House, Született Feleségek és Gyilkos számok csak márciusban fog folytatódni. Amikor nyárra szüneteltetik a sorozatokat (ami egy jó ötlet, mert így nyaralás miatt nem maradok ki belőle), az sem tart ilyen hosszú ideig. Igaz, végülis nem dől össze a világ, ha mostantól máshogy ütöm el az időmet, pl. a blog írásával, vagy másik sorozat nézésével...

            A válságra visszatérve: ha megszüntetik a legnézettebb műsoraikat, akkor igaz hogy sok pénzt spórolnak vele, de a nézettség is visszaesik, ami a bevételek csökkenését eredményezi majd, ezért újabb műsort szüntetnek meg és így megy tovább. A válságkezelésre nem az a legjobb megoldás hogy megszorítunk és akkor egy darabig szar lesz, de utána mindenki jól fog élni (kacc). Jobb módszer, ha egy olyan lehetőséget találunk ki, ami növeli a nézettséget (új sorozatok, duplarész, friss film), igaz hogy ezzel egy újabb kiadásunk lesz, de legalább több bevételre teszünk szert, ami ha jól ügyeskedünk, akkor magasabb a kiadásoknál. Persze könnyű nekem innen a gép elől okoskodnom, elvégre nem én kapok érte fizetést…

Ha valaki olvassa amiket írok, akkor írjon alá legalább egy ittjártam-ot, bár egy véleménynek még jobban örülnék, mert bírom a kritikát és érdekel is hogy milyen az amit írok.

Sziasztok, Halen volnék, alapítótagja és szerzője eme internetes naplónak. Röviden rólam: hangulatember vagyok, ez majd az írásaimon is meg fog látszani; lesz ami vicces lesz, lesz ami inkább túlfilozofált, de igyekszem majd a többségnek emészthető bejegyzéseket gyártani.

Kinézeten még próbálok alakítgatni, szépíteni, de nem értek nagyon a témához, 38 fokos lázasan meg nem is nagyon akarom magam belevetni.

Nehéz így kóválygó fejjel akármit is kitalálni, így sajnos ma csak egy rövidke emberi hülyeségélményt kaptok.

Ma sétáltam itt a városban, mentem dokihoz, hisz azért mégiscsak jobb elmenni, kapni 1-2 receptet amit majd sokezer forintért kiválthatok és ezzel megmentek egy unatkozó milliomost. Sétáltam el egy hipermarket-lánc üzlete előtt. Az utat 4 hónapig csinálták ott, hiszen mégiscsak EKF, meg kell csinálni, az senkit nem érdekel hogy a turista el sem fog arrafelé nézni, mert ott nincs semmi házakon meg boltokon kívül, meg kell csinálni. Megcsinálták, azon kívül hogy a víz 1-2 helyen tócsában áll semmi gond nincs az úttal. De egyvalami mégis szemetszúrt. Ültettek be fákat, hiszen mégiscsak szebb úgy az egész, nem csak egy betontömb, sálálá. Csekhogy, egy valamit nem vettek figyelembe. Azok a fák egyszer meg fognak nőni. Nagyra. Nem tudom mennyire lesz vastag, hogy kinövi-é a neki kitúrt lyukat, de hosszában nőni fog. Amire nem figyeltek az okos tervezők: ennek az üzletnek van egy árkád része, ami alá szépen be lehet állni ha esik az eső, süt a nap, vagy ha éppen azalatt támad kedvünk állni. A fákat berakták majdnem az árkád alá. Ha az a fa csak 2 métert nő, már eléri azt az árkádrészt. És attól tartok a fa fogja megbánni. MEg még sokezer forint, hogy a fanyíró közmunkás ott ügyeskedik szerszámával hogy szép fazonra nyírja szerencsétlen növényt. Remélem akkor már nem kell itt lennem és néznem ezt, de majd kíváncsi leszek a végkifejletre, mert valamelyik félen (hipermarketesek vagy tervezők) röhögni fogok.

      Ez életem első blogja, vagyis ha már itt tartunk, akkor csak félblogja (de legalább saját rovatom van…). Az írás nem megy még nekem, de remélem, majd belejövök és talán lesz is olyan, akit ez érdekel. Most írhatnék arról a hallgatóság megnyerése érdekében, hogy milyen sanyarú volt a gyerekkorom, sokat éheztem és már fiatalon kemény fizikai munkát kellett végeznem, de szerencsére ez nem így volt. Egy átlagos családban nőttem fel, mindenféle különlegesség nélkül.

       A történet témájára nem tudom hogyan esett a választásom. Már az iskolában felkeltette az érdeklődésemet József Attila különös élete és utána olvasva még jobban kezdett érdekelni. Terminátor rajongóként sok hasonlóságot fedeztem fel benne és Sarah / John Connorban. Az elmegyógyintézet, a különös öngyilkossági kísérletek, balesetek és a rejtélyekkel övezett halála. A történetben a tények pontosságára törekszek, amennyire ez egy ilyen regényben lehetséges. Az évszámok, helyszínek, nevek és az egész regény alapja hű lesz a valósághoz (legalábbis a nagy része…). Ez egy teleregény lesz, szóval részletenként közlöm a történetet bizonyos időközönként, ami majd idővel kialakul, de én hetente gondoltam. Már így is túl sokat írtam magamról, következzen hát a lényeg…