Bizony nem írtam, kollega folyamat zaklatott hogy miafasz van velem, írjak már, ha már együtt vállaltuk a dolgot. Egyszerűen nem tudtam miről írni. Jött a karácsony, majd azt ki kellett pihenni, erre jött a szilveszter amire készülni kellett, a tanuló meg nem tudott rendesen sehová sem elmenni haverokkal/nélkülük, csak idebenn tudott poshadni az ágyán, kockulni látástól vakulásig, semmi írásra érdemeset nem találva.
De megpróbálom, igenis megpróbálom. Bár a szünet szinte megállította az agyműködésem, ideje sebességbe rakni, hisz holnaptól iskola. Próbálok valami szépről írni, bemutatni arról az oldaláról amit talán mindenki ismer, csak nem érdekli, legyen a téma az egy hete végetért ünnep, a karácsony.
Szeretet ünnepe, a Megváltó születésnapja, kereskedők nagy esélye hogy Hawaii-n szilveszterezzenek. Mert ez ma már csak az üzletről szól, de ez gondolom mindenkinek nyílvánvaló. Manipulálják az embert, legfőképpen a gyerekeket, hiszen ők azok, akik bármit ki tudnak csikarni a szüleikből. Asszonynak a szép új ruha várhat, hiszen a gyerek könyörög azért amit a TVben lát vagy amiről azt hallja hogy menő. A szülő meg nem akarja hogy gyereke bedepizzen, emo-s legyen (úgyisazlesz), hát megveszi. De leginkább a férfiak szívnak az ünnepekkor, hiszen ha van gyereke akkor neki kell ajándékot venni, ha csak felesége akkor neki kell valami szép csillogót vagy drágát venni, ha barátnője van akkor még csillogóbbat meg szebbet kell neki venni. Ebből én, a bunkó, ügyesen kivágom magam. A karácsony egy szép keresztény ünnep. Keresztény az az ember, akit megkeresztelnek. Engem nem kereszteltek meg, szóval nekem ne adjatok semmit, mert nem kaptok tőlem semmit.
Ha már kereszténység. A vallás ha jól tudom (bár kultúrbunkó vagyok) a szeretetet hirdeti. Szeress mindenkit mindenkor és a mennybe kerülsz. Egy ilyen vallásnak, kérdem én, mi a retkes kapanyélért kell egy nap (vagy három), amit elneveznek a szeretet ünnepének? Az, hogy Jézus születésnapja, legyen felőlem, bár úgy hallottam hogy 24e másik vallásban is valamilyen ünnep, ez nem is fontos. De annak a vallásnak, ami az általános és folyamatos szeretetet hirdeti, minek kell egy szeretet napja? Csak nekem bűzlik itt valami, vagy ezt a megnevezést csak később kapta, és csak én vagyok akkora paraszt, hogy erről ne hallottam?
Baromság az egész. Miért kell egy napnak másnak lenni mint a többinek? Miért kéne egy nap szeretni a másikat? Ezt talán másik napokon kisebb erőfeszítéssel talán nem tudnánk megtenni? Emberek, hülyék vagytok.
Utolsó kommentek