Budapest, Magyarország
1922. december 19.
Reggel 10 óra 47 perc
Attila ereiben megfagyott a vér. Hiába volt hát a sok éves kitartó edzés, utolérte a végzete és besétált egy csapdába. A lábát egyre erősebben szorította, így nem tudott elrohanni. Amikor egy pillanatra gyengült a szorítás akkor volt annyi ereje, hogy megforduljon. A sűrű, fekete füst marta a szemét és a könnyektől az egész helyiség homályos volt. Először nem látott semmit és hiába meresztgette a szemét másodszorra sem. A barátja ismerős hangját, inkább hörgését hallotta a lába előttről. Megragadta és kivonszolta a házból. Még így alsótest nélkül is nehéz volt. Lepillantott rá és meglátta azt, ami maradt belőle. Az arcának bal fele szét volt zúzva, és már a maradék sem hatott emberinek. Apjának régi arcát az ütések és a tűz eltorzították. A testén golyó ütötte nyomok voltak, néhol lyukak is, azonban akkorák hogy Attila keresztüllátott rajtuk. Nagy kaliberű fegyver kellhetett ahhoz, hogy a Terminátor edzett vázát így átlyukassza. A szintetikus vér már szinte teljesen kifolyt belőle, csak lassan szivárgott. A jobb szeme vörösen felizzott és recsegve, gépi hangon megszólalt:
- Egy új típusú Terminátor járt itt. József Attila volt a célpontja, de én az útjában álltam. A versesköteted hívta fel a figyelmet rád a jövőben és azért tudták behatárolni a múltadat. A gépnek nincs fegyvere, de a jobb kezét úgy tudja formálni, ahogy akarja. Bármilyen tárgy formáját fel tudja venni. A váza keményebb az enyémnél és nem törődik a pusztítással okozott károkkal és az civilekkel sem. Nem volt ellene esélyem és könnyűszerrel hatástalanított, de valami megzavarta a teljes eltörlésemben.
- Ne erőltesd meg magad, minden rendben lesz. Kitalálok, valamit csak tarts ki!
- Negatív. Szükségtelen az erőfeszítés, a tartalékaim csak pár percig elegendőek. Koncentrálj! Meg kell semmisítened a nyomaimat, nem tudhatnak róla az emberek, hogy itt jártam, mert az egy túl hirtelen technológiai fejlődést eredményezne. Számításaim szerint küldeni fognak egy másik védelmezőt, de addig ki kell tartanod. Ne vállald a harcot a géppel! Túl erős és nem tudod legyőzni. Szükséged lesz mindarra, amit tanítottam, hogy el tudd kerülni…
- Figyelj rám! Még bírnod kell egy kicsit! Mondd el hogy nézett ki, könnyítsd meg a dolgom!
- A bal karja megsérült, hiányzik a középső 3 ujja. Több kárt nem tudtam benne okozni. Fekete hosszú a haja, amit hátrafogva hord. Sötét szeme és finom arca van.
Az egyetlen még ép vörös szeme kialudt és nem mozdult többé. Attila csendben tűrte a fájdalmat. Nem szólalt, meg amíg az addigra barátjává váló gép megsemmisítésével foglalkozott. Eltüntetett minden nyomot és távozott a helyszínről. A hírekben egy erdei elhagyatott ház leégése szerepelt és semmit sem sejtettek a dolgok hátteréről. Attila hazaérkezve felkészült a legrosszabbakra és lelkileg is felkészítette magát a harcra.
Ui.: Elnézést mindenkitől a múlt heti kihagyásért, de szabadságon voltam.
Utolsó kommentek