Makó, Magyarország
1922. december 19.
Este 7 óra 32 perc
István hosszú percekig csak ült némán és várt. Fegyverével a kezében az ajtót figyelte és hallgatózott, de semmi se történt. A géppuskájától sokat nem remélt, ezzel szinte meg se tudta volna sebezni a gépet, ha arra kerül a sor, de mégis megnyugtató volt a tudat, hogy nála van. Visszagondolt a jövőre. Sokszor volt már ilyen helyzetben, hiszen egy elitalakulat tagja volt, de ez a helyzet most más. Akkor emberek ellen harcolt, tudta a gyengepontjaikat, ismerte az észjárásukat, és ami az egyik legfontosabb volt, az hogy most nem voltak vele a társai. Számtalan sikeres akció után a főparancsnokságra rendelték őket, egyenesen József Attila elé. Megbízta őket egy feladattal, ami az addigi legveszélyesebbnek bizonyult mindközül. Egy kísérleti fázisban álló feladat volt, vissza kellett menniük a múltba. Ez akkor még lehetetlennek hangzott, de Attila tudta, hogy sikeres lesz. Azt mondták nekik, hogy ők segítik megnyerni a háborút. Több olyan esemény is volt a háború folyamán, amit az átlagemberek nem értettek. Látszólag minden jel és erősítés nélkül foglaltak el támaszpontokat, semmisítettek meg rádiótornyokat és főbb védelmi egységeket. Ezeket állítólag ők követték el, de ez túl bonyolult volt. Nem tudósok voltak, csak katonák, így nem értették meg a tér-idő kontinuum elméleteket és a párhuzamos dimenziókat sem. Viszont tudták, hogy egy nagy jelentőségű feladat, így elvállalták. Felkészítették őket a szükséges információkkal és egy esetleges veszélyre, az androidokra is felhívták a figyelmüket. 8-an mentek vissza a jövőbe, de csak 7-en élték túl az utazást. Az idők folyamán összeakadtak több géppel is, így felkészültek az újabb támadásokra. A harcok során egyre fogyott a létszámuk, a parancsnokuk is áldozatul esett, ezért István lett a rangidős. A gépek egyre erősödtek, ők meg fogytak. Már csak ő él az egykori elitek közül.
Az egyik gép zúgása zökkentette vissza a valóságba. El kell jutnia a fegyverraktárhoz, ami a folyosó végén volt, hogy a szükséges felszereléseket magához vehesse. Az a hely jobban védhető volt, a bejárat erősebb és egy titkos oldaljárat is tartozott a szobához. Összeszedte minden erejét és elindult a lehetetlennek látszó küldetésre. Útja során elhaladt egy ablak előtt, ami a csarnokra nézett, így volt ideje szemügyre venni támadójukat. Egy átlagos civilnek tűnt, azt a tényt leszámítva, hogy a bal lábfeje el volt törve, és minden fájdalom nélkül állt rajta. Nem időzhetett túl sokat a megfigyeléssel, mert nem kockáztathatta meg, hogy az android észrevegye. A fegyverraktár egy régi tárolóból lett kialakítva és az előterét nem védte ajtó, csak egy műanyagcsíkokból álló függöny. A belső részt egy vastag acélajtó védte, amit az épület használatba vételekor zárva találtak és sok munka után tudták csak nyithatóvá tenni. István most nem zárta be maga után, mert így legalább hallhatta, ha közeledik a Terminátor.
A raktár tele volt innen-onnan összelopkodott fegyverekkel és egyéb védelmi és támadó eszközökkel. Magához vett pár gránátot, egy golyóállómellényt és egy nagyobb kaliberű géppuskát. A tölténytárakat erősítette magához, amikor az egyik kiesett a kezéből és az acélpadlóra zuhant. A visszhang betöltötte a folyosót és eljutott annak a fülébe is, akitől jelenleg a legjobban rettegett. Gyorsan befejezte a felfegyverkezést, kinyitotta az oldalajtót, kibiztosított egy gránátot, mert már közelről hallotta a gép lépteit. Hallhatóan lassan tudott haladni a sérült lába miatt, de még agy is elég gyors volt ahhoz, hogy utolérjen egy átlagembert. Amikor István megpillantotta a gép lábát, majd testét a szétnyíló műanyag függöny között, elhajította a gránátot és bevetődött az oldalajtón. Az ugrás lendületében nem tudta bezárni az ajtót, így egy-két repesz őt is eltalálta. Talpra állt és rohanni kezdett. Tudta, hogy a repeszek csak lelassították az androidot, de már így is a nyomában van. Kiért a friss levegőre, és abban a pillanatban, amikor bevágta az ajtót néhány töltény koppanását hallotta. Odarohant ahhoz autóhoz, amit szintén egyik küldetésükkor loptak. Egy páncélozott katonai autó, elég feltűnő jelenség, mivel akkoriban az első gyártásúak között volt. Elindult a kocsival és remélte, hogy elég messze tud kerülni a Terminátor elől. Tévedett. Alig tett meg pár métert az autó máris megremegett. A Terminátor felugrott rá és István hallotta, ahogy a vezetői fülke felé mászik. A gép ujjai belekaptak a kocsi tetejébe és hiába volt páncélozott egy mozdulattal felszakították azt. Csak a jobb első ülés fölötti tetőt sikerült felszakítania, mivel a bal kezéről elvesztette az ujjait már a JA-100-assal folytatott küzdelem során. Ez a lyuk viszont elég volt ahhoz, hogy lelője a sofőrt. István felnézett és látta, ahogy a Terminátor jobb keze fokozatosan veszi fel egy puska formáját.
Utolsó kommentek