Tasli

Budapest, Magyarország

1914. június 30.

Éjszaka, 11 óra 35 perc

            Lajos csak feküdt várva a halálát. A villámok egyre sűrűsödtek és egyre nagyobb fényt árasztottak. A fény egyszerre kövér gombóccá kerekedett és egyre nagyobbá vált. Lajos haja és összes szőrszála égnek állt. A levegőt kisülésszag töltötte meg. A füle bedugult az egyre magasabb frekvencián sípoló hangtól. A gömb hirtelen felrobbant és lilás fénynyalábokat szórt szét mindenfele. A robbanás a szeméttelep legközelebbi kupacait fellökte és óriási felfordulást csinált a rendezettnek tűnő utcácskákon, amik a szemétkupacok között voltak kialakítva. A másnap kiérkező munkásoknak sejtésük sem volt, hogy mi okozhatott ekkora káoszt.

            Nem mert megmozdulni. Még mindig nem hallott rendesen, de kezdett a csengés eltűnni a füléből. Belepték a papír- és fémhulladékok. Feltápászkodott, hogy megvizsgálja van-e rajta nagyobb sérülés. A válla megrándult és pár helyen megvágta a rázúduló szemét, de ezen kívül nem volt komolyabb baja. Viszont amit maga előtt látott az kijózanította. Ahogy oszlott a pára egy alakot vélt felfedezni. Azelőtt semmi jel nem utalt arra, hogy valaki lenne ott, de hirtelen ott termett. Nem tudta miért, de sejtette, hogy ő lesz az utolsó ember, akivel találkozik, ha egyáltalán ember volt. Az alak felegyenesedett. Meztelen volt. Ebben az időben, bár meleg volt, mégse volt megszokott. Ökölbe szorította a kezét, majd elengedte. Egy izmos, fehér férfi volt. A testét egy hamuszerű fehér anyag fedte, amit a nyári szellő hamar lefújt. A bőre fehér volt, mégis nagyon furcsa, mint egy újszülötté. Az arca se volt megszokott, túl kemény vonásai voltak és az embernek olyan érzése volt tőle hogy csak egy viaszbábut lát. A korát nem tudta megállapítani. Bár fiatalnak tűnt, a szemében mégis látott valami olyat, ami miatt elbizonytalanodott. Üres volt a tekintete. A szemeiben a halál lakozott. Nem az, amit egy gyilkos vagy egy pszichopata szemében láthatunk. Ez annál sokkal rosszabb. Nem evilági, mégis vonzza a tekintetet és nem ereszti. Lajos emiatt megborzongott. Ilyen halált nem kívánt senkinek, főleg magának nem.

A Terminátor elindította a létfenntartó funkcióit és utána az emberi működéshez szükséges programokat. Bemérte az időt és a helyszínt. Tökéletes. A küldetése előtt van ideje felkészülni. Felegyenesedett és kielemezte a környezetét. A levegő koncentrációja megfelelt ahhoz ahonnan jött, csak a légszennyeződés kisebb volt. Ellenőrizte az alapvető mozgási funkcióit. Minden tökéletesen működött, mint ahogy az várható volt. Az eddigi műveletek pár másodperc alatt zajlottak, így csak addig az ideig volt kiszolgáltatott állapotban. A vezetőzselé megvédte az égési sérülésektől és most hamu formájában hullott le róla. Kinyitotta szemeit és megpillantott egy embert maga előtt. Fehér ember, ötven év körüli, 100 kiló. Borostás arcú, alkoholszagú és szakadt ruházatú. Felmérte az időviszonyokat és arra a megállapításra jutott a betáplált adataiból, hogy a korra és helyszínre jellemző öltözet. Felfedetett egy hibát. Rejtőzködnie kell a küldetés végrehajtásáig, de az elvegyüléshez neki is szüksége van ruhára. Számításai alapján a férfi alkata megegyezett az övével. Elemezte az embert. Az arca ijedtséget tükrözött és nem mutatott agresszív viselkedést. Ha támadni akart volna, azt a Terminátor az előtt észreveszi, mielőtt végrehajtaná, mert figyelte az izmai megfeszülését és elernyedését is. Közelebb lépett és így már közvetlen közelről érezte az ember félelmét. Egy ütéssel végezhetett volna vele, de azzal a ruhát is használhatatlanná tenné. Szavakat próbált képezni, de csak furcsa, sípoló hangot adott ki magából. Másodszorra viszont megtalálta a szükséges frekvenciát:

- Vetkőzz!

A férfi meglepődött, de sietősen nekilátott a műveletnek. Remélte, hogy így meghosszabbíthatja életét néhány másodperccel. Amikor végzett az egész kupac ruhát átnyújtotta az idegennek és meg se mozdult. A Terminátor felöltözött. A fejébe épített térkép alapján meghatározta a jelenlegi helyzetét és az útitervét. Tudomást sem vett a mellette álló rémült férfiról. A célja az volt, hogy főhadiszállást találjon a küldetése végrehajtásához. De előbb fegyverekre és pénzre volt szüksége. Odasétált a telep őrbódéjához, ami üresen állt, pedig az éjjeliőr feladata pont ilyenkor volt esedékes. Az ajtót egy mozdulattal kitépte a helyéről és felfeszítette a széfet. Csak néhány korona volt benne, de kezdetnek elég lesz. Fegyvert nem talált, viszont nem is volt elsődleges, hiszen csak egy 9 éves gyerek volt a célpont. Kiment a bódéból és elindult a legközelebbi szálláshelyre, ahol kidolgozhatta a terveit.

Tóth Lajos csak állt ámuldozva és még mindig nem akarta elhinni, hogy ez a lény, mert abban már biztos volt, hogy nem ember, életben hagyta. Tudta, hogy ez egy égi jel volt arra, hogy változzon meg. Amikor hazament rendet rakott a házában és a fejében is. Minden alkoholt kiöntött és ettől a naptól kezdve a munkahelyén is jobban teljesített. A halál közeli élmény megélésével újjászületett. A lágy szellő ébresztette fel merengéséből. Az örömtől ittasan eltámolygott, nem tudva hogy milyen szerencsés, mert azon kevesek közé tartozott, akik túlélték a Terminátorral való találkozást.

Ui.: A dátumot módosítottam az előzőben is meg ebben is, mert eleinte József Attila apja, Áron távozásánál akartam kezdeni, de végül az első "öngyilkossági kísérletet" veszem alapul.