Az előadóművészet sajátossága az, hogy néha elő is kell adni azt, amit már x ideje gyakoroltunk, egy kisebb-nagyobb közönségnek. Ez általában egy színpadon szokott zajlani az esetek túlnyomó többségében. Egyes stílusokban fontos hogy mozogjunk a színpadon, hiszen ettől…
Eszembejutott hogy mi lenne ha végre fognám magam és beleásnám magam egy picit a zinternet idióta videóiba, hátha találok valami olyat, amit még eddig nem. Keresgéltem jó sokáig, aztán megtaláltam ezt a régi videót, amit az emberiség többsége már valószínű látott.Erre mit…
Bizony nem írtam, kollega folyamat zaklatott hogy miafasz van velem, írjak már, ha már együtt vállaltuk a dolgot. Egyszerűen nem tudtam miről írni. Jött a karácsony, majd azt ki kellett pihenni, erre jött a szilveszter amire készülni kellett, a tanuló meg nem tudott rendesen sehová…
Sziasztok, Halen volnék, alapítótagja és szerzője eme internetes naplónak. Röviden rólam: hangulatember vagyok, ez majd az írásaimon is meg fog látszani; lesz ami vicces lesz, lesz ami inkább túlfilozofált, de igyekszem majd a többségnek emészthető bejegyzéseket…
Utolsó kommentek